Vidi: Dárdai Palkó edzőmeccsen is bemutatkozott

Ráadásul sikerrel.

Forrás: molfehervarfc.hu

A MOL Fehérvár első téli felkészülési mérkőzésén 1-0-ra verte a horvát élvonalbeli Rijekát.

A klub honlapjának beszámolója szerint az umagi találkozón Márton Gábor vezetőedző az első félidőben a Rockov - Fiola, Tamás, Musliu, Zeke - Alef - Houri, Pinto - Dárdai, Zivzivadze, Géresi tizenegyet küldte pályára, bemutatkozott tehát a frissen igazolt Dárdai Palkó, aki a félidő felét töltötte a pályán. A játékrész inkább a horvátoké volt, ám gól nem született, a fordulást követően ellenben sort cserélt a Vidi (a második félidőre a Kovács - Bolla, Rus, Stopira, Hangya - Nyári, Nikolov - Petrjak, Nikolics, Funsho - Szabó csapattal álltak fel), egyre inkább átvették a kezdeményezést, majd a 65. percben megszerezték a vezetést: egy Funsho-próbálkozás után a labda Nikolics elé pattant, aki kapura lőtt, egy védőről pedig épp Funsho elé került vissza a labda, aki 6 méterről a bal felsőbe vágta azt (1-0).

A hátralévő időben mindkét gárdának volt lehetősége a gólszerzésre, ám újabb találat nem született, a fehérváriak így 1-0-ra győztek. Legközelebb vasárnap délután lépnek pályára, a jelenleg az osztrák Bundesliga második helyén álló Sturm Graz lesz az ellenfelük.
 

Felkészülési mérkőzés:

MOL Fehérvár-Rijeka 1-0 (0-0)

Vidi, 1. félidő: Rockov - Fiola, Tamás, Musliu, Zeke - Alef - Houri, Pinto - Dárdai (Halmai, 26.) Zivzivadze, Géresi
Vidi, 2. félidő: Kovács - Bolla, Rus, Stopira, Hangya - Nyári, Nikolov - Petrjak, Nikolics, Funsho - Szabó

gólszerző: Funsho (65.)

Legfrissebb híreink