Vidi-bejelentés Pátkai válogatottságáról is

Sokan bajlódnak sérüléssel a fehérvári csapatban.

Forrás:

Marco Rossi hétfőn kihirdette a magyar válogatott keretét, amelybe bekerült Pátkai Máté is. A MOL Fehérvár játékosa teljesen felépült sérüléséből, így akár a Wales elleni sorsdöntő meccsen is bevetheti Rossi. Pátkai az Eb-selejtezők során a horvátok és a walesi együttes kapuját is bevette már. 

Rus Adrián a ZTE elleni meccsen dőlt ki a sorból, de a jelek szerint csak az ijedtség volt nagyobb, hiszen a védő teljes értékű munkát végezhet. Rus az a futballista, aki miatt kiakadtak a románok. Korábban a szomszédaink szerint azért nem számítottak a bekkre, mert nem akar magyar válogatott lenni. Az ügy hátteréről itt olvashatnak. 

 

"Pátkai Máté teljesen felépült a sérüléséből, őt már kupa- és bajnoki mérkőzésen is láthattuk a pályán. Rus Adrián, ahogy azt a mérkőzés után is nyilatkoztam, nem szenvedett agyrázkódást, teljes értékű munkát végezhet a csapattal.

 

Fiola Attila és Vinícius Paulo Barcelonában vannak az időszakos kontroll-vizsgálaton, bízunk benne, hogy mindent rendben találnak. Huszti Szabolcs rehabilitációja továbbra is a tervek szerint alakul. Juhász Roland várhatóan ezen a héten újra csatlakozik a csapathoz, neki alacsonyabb fokú combizom-sérülése volt, emiatt nem számíthatott rá Marko Nikolics az elmúlt hetekben. Géresi Krisztián a fizikai felkészülés állapotában van, már labdás edzéseken is részt vett, természetesen egyelőre még külön készül a csapattól. Anel Hadzic vírusfertőzéssel bajlódott a múlt héten, de meggyógyult és ezen a héten már teljes értékű munkát végez a csapattal" - fogalmazott dr. Kovács Tibor, a fehérváriak csapatorvosa.

Legfrissebb híreink