Videoton: Óriási volt a különbség a szezon kezdete és a befejezése között - Stopira

Székesfehérvár – A Vidi védőjének rövidebb lesz a pihenője az ANK miatt.

Forrás: vidi.hu

A Videoton védőjének, Stopirának a májusi pihenő rövidebb lesz, mint a többieknek, hiszen júniusban hazája válogatottjában szerepel majd. A hátvéd a bajnoki és a Magyar Kupa szereplésről is nyilatkozott.

 

"Óriási volt a különbség a szezon kezdete és a befejezése között. Ez az ezüstérem hatalmas dolog nekünk, játékosoknak és a szakmai stábnak, és remélem, a szurkolóink szemében is fényesen csillog ez az érem. Egész szezonban egyetlen jelmondatunk volt: "soha ne add fel!". És ez látszódott a mentalitásunkon, az edzésen mutatott teljesítményünkön és hála Istennek, a szezon végén a tabellára pillantva is mindenki láthatta, hogy a Vidi sosem adta fel. Ez volt a siker kulcsa. Hétről hétre nagyon keményen küzdöttünk, végig hittem abban, hogy képesek lehetünk ebből a szezonból kihozni a maximumot. Talán a Magyar Kupa miatt lehet bennünk hiányérzet, de a bajnokságból mindent kihoztunk. Számomra a májusi pihenő rövidebb lesz, mint a többieknek, hiszen május második felében már a válogatottal készülök majd, ugyanis júniusban az Afrikai Nemzetek Kupájában lépünk pályára, ezt követően csatlakozom a Vidi felkészüléséhez" - nyilatkozta a vidi.hu-nak Stopira.

Legfrissebb híreink