nb1.hu

Vida nem szeretné túlizgulni a Slovan elleni derbit

Dunaszerdahely – Doppingolja őket, hogy itthon is közvetítik a meccset.

 

A szlovák Fortuna Liga 26. fordulójában a László Csaba vezette DAC Dunaszerdahelyen fogadja a Priskin Tamás csapatát, a Slovan Bratislavát. Vida Kristopher gondolatai a három pont felé irányulnak. A DAC 21 éves magyar támadója nem hétköznapi meccsre készül.

 

– Igazából már régóta készülünk a Slovan ellen, hiszen három hete nem meccseltünk. Szerintem egyelőre jó az öltözői légkör, de mindenki egy kicsit fel van pörögve, hiszen hétvégén nem egy átlagos mérkőzés vár ránk – mondta Vida Kristopher a DAC honlapjának. – Mindenképp itthon akarjuk tartani a három pontot. Nem hinném, hogy túlizgulnánk a mérkőzést, de a kellő drukk már bennünk van.

 

Priskin akár a DAC-ban is játszana – NB1.hu

A szintén 21 esztendős Mészáros András 2015 őszén épp a Slovan ellen mutatkozott be az élvonalban. Amennyiben szombaton is lehetőséget kap, ez lesz a 15. mérkőzése a Fortuna Ligában.

 

– Élvonalbeli pályafutásom a Slovan elleni pozsonyi találkozóval indult, akkor húsz percet kaptam. Jó lenne most is legalább húsz percre beszállni, és teltház előtt egy győztes meccsen levonulni – bizakodott a DAC saját nevelésű támadója. – Már mindenki nagyon várja a derbit. Az edzéseken is fel vagyunk tüzelve, kicsit jobban oda is lépünk a másiknak. Nagyon örülnék annak, ha sikerülne behúznunk a mérkőzést, hiszen a szurkolók számára ez az év meccse. Ráadásul az M4 sportadó is közvetíti a rangadót, így Magyarországon is láthatják, milyen focihangulat uralkodik Dunaszerdahelyen. A stadion is épül, így szemtanúi lehetnek annak, ami kialakulóban van itt.

 

DAC – Slovan előtt: 18 tonnás monstrum a futballhuligánok ellen – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC