Vida Kristopher remekül érzi magát Dunaszerdahelyen

Dunaszerdahely – A 21 éves középpályás szerint a kupagyőzelem reális célkítűzés lehet.

Forrás:

Öt Hollandiában eltöltött év után a tavaly nyáron minden magyar érzelmű drukker egyik kedvenc csapatához, a dunaszerdahelyi DAC-hoz igazolt Vida Kristopher. A kispesti nevelésű középpályás utolsó németalföldi szezonjában alapemberré vált az Eredivisie-ben, ebben az évadban pedig László Csaba együttesének a meghatározó tagja. Eddigi 20 bajnoki fellépésén négyszer talált az ellenfelek kapujába, legutóbb a szombati, Sároseperjes (Tatran Presov) elleni találkozón. Az nb1.hu dunaszerdahelyi tapasztalatairól faggatta Vidát.

Egy ismerősöm szerint, aki annak idején a legendás 2-es szektor egyik alapítója volt, olyan érzés most DAC meccsekre járni, mint a Ferencvárosnál a kilencvenes években... Leírnád néhány mondatban, hogy milyen a hangulat a csapat mérkőzésein?

- Való igaz, hogy minden egyes héten nagyon várom, hogy újra itthon játszhassunk. Nehéz szavakba önteni, hogy milyen a hangulat, pedig még csak félig van kész a stadion. Szerintem minden fordulóban a mi mérkőzésünkre járnak ki a legtöbben. Az, hogy a “Nélküledet”, majd a Magyar Himnuszt az egész stadion teli torokból énekli, mindennél többet mond. Le a kalappal a szurkolóink előtt!

 

A meccseitekre kilátogató magyarországi szurkolók figyelnek-e külön rátok, vagy számukra mindenki egyforma?

- Nemcsak ők, itt mindenki figyel ránk, mindenki magyarul szurkol. Elvégre mi a DAC vagyunk, egy csapat. Együtt győzünk és együtt veszítünk.

 

Szlovák csapattársaitok miként vélekednek arról, hogy minden Nélküled után jön a Ria, Ria, Hungária?

- Ők ezt elfogadták, hiszen tudták, hogy hova igazolnak, ez egy magyar múltú város és csapat. Nyilván nekünk teljesen más érzés, hogy egész meccsen magyarul énekelnek, mert mi értjük és átérezzük ezt. De szerintem lassan már ők is fújják a dalokat.

Vida Kristopher gólja a Zlate Miholavce ellen

 

László Csaba érkezése mennyit változtatott a csapaton?

- Úgy gondolom, hogy rengeteget. Több helyen is belenyúlt a csapatba, de mindenkinek megadja a lehetőséget. Nála a kemény munka meghozza a gyümölcsét. Taktikailag is sokat javított a játékunkok, és egy egységes csapatot faragott belőlünk.

 

Hányadik helyre érhet oda a DAC a bajnokság végén?

- A dobogó talán nagyon messze van, de a negyedik hely és a kupagyőzelem meglehet.

 

Miután belekóstolhattál Hollandiában a nyugat-európai közegbe, milyen terveid vannak a következőkben?

- Mindenképp szeretnék alapember lenni, rengeteg meccset eldönteni, és felhívni magamra a figyelmet a válogatottnál. Idővel pedig az angol élvonal lenne a célom.

 

 

Hogy érzed, van esélyed bekerülni a DAC-ból a magyar válogatottba?

- Szerintem igen. Úgy vélem, ha sikerül folyamatosan jó teljesítményt nyújtanom, akkor előbb-utóbb megkapom majd a meghívót.

Legfrissebb híreink