nb1.hu

Verpecz: „Böde belerúgott a bal kezembe, aztán esett egy nagyot”

Debrecen – A Loki kapusa azt hitte, hogy kifelé lesz szabadrúgás.

Mint ismert, a 0-0-s debreceni első mérkőzés után szerdán a Loki idegenben 3-0-ra kikapott a Fraditól a Magyar Kupa elődöntőjében, így nem jutott a fináléba.

 

A mérkőzés kulcsmomentuma a 18. percben történt, amikor Varga József rövid hazaadására Böde Dániel csapott le, majd a büntetőterületen belül megtolta a labdát a kimozduló Verpecz István mellett, azonban a Fradi támadója elesett a Loki kapusának a kezében, amiért Karakó Ferenc tizenegyest ítélt, és habozás nélkül felmutatta a piros lapot is.

 

– Nem akartam, hogy „gyere, vidd el mellettem, aztán rúgd be”, hanem meg akartam próbálni kicsit megzavarni – mondta Verpecz István a dehir.hu-nak. – Ez valamennyire sikerült is, mert kivezette a labdát. Én arra törekedtem, hogy ne bántsam, csak az útjába próbáljak állni. A kezemet lehelyeztem földre, hogy még véletlenül se érjek hozzá, erre ő belerúgott a bal kezembe, aztán esett egy nagyot. Azt hittem egyébként, hogy kifelé lesz szabadrúgás, erre azt láttam, hogy a bíró egyből felmutatta a piros lapot. Ezzel nem tudok mit csinálni, ez egy ilyen szabály, a kapust ezzel büntetik, de igazából, ami a legrosszabb, hogy a csapatot büntették ezzel. Így is nehéz mérkőzésre számítottunk, így meg aztán pláne. Értékesítették a büntetőt, onnantól kezdve még nehezebb volt”

 

Verpecz István hozzátette, hogy el kell felejteni ezt a meccset, s most már a bajnokságra kell koncentrálni, hogy meglegyen a nemzetközi szereplés joga, ehhez kellő magabiztossággal kell játszani.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC