nb1.hu

Végrehajtást kérhetett a Vasas Mészöly Kálmán fia ellen

Utcára kerülhet a Szőke Szikla unokája?

A Blikk úgy tudja, a válogatottat szövetségi kapitányként háromszor is irányító focilegenda fia, ifjabb Mészöly Kálmán ellen végrehajtást kért a Vasas Sport Club. Mészöly azért van nehéz helyzetben, mert egy, a tulajdonában álló, Budapest XIII. kerületében található panellakás 1/2-ed részét árverésre bocsátották a klub követelése alapján.
 
A lap úgy tudja, az ingatlanban lakik ifjabb Mészöly Kálmán volt felesége és lánya. Ha az árverésen értékesítik a lakást, szélsőséges esetben akár az a veszély is fennállhat, hogy a legenda unokája és volt menye utcára kerül.
 
– Ez már tizenhat éve húzódó ügy. Igyekszünk megoldást találni, hogy a lakás lekerüljön az árverési listáról – mondta a Blikknek ifjabb Mészöly Kálmán. Hozzátette, nem szeretne bővebben beszélni az ügyről. A Vasast is keresték, de senki sem kívánt nyilatkozni.
 
Korábban ifjabb Mészöly Kálmán volt az üzemeltetője a Vasas éttermének, azonban az együttműködés a két fél között megszakadt. Az angyalföldiek álláspontja szerint a legenda fia adósuk, aki jelentős bérleti díjjal, 1 768 978 forinttal tartozik nekik, s mivel ezt az összeget nem térítette meg, árverésre bocsátották a fentebb említett ingatlant.
 
A nyilvántartás szerint egy 68 négyzetméteres, háromszobás, távfűtéses lakás feléről van szó, amelynek becsült értéke lakottan 4 550 000 forint. Ez egyben a kikiáltási ára is, de ennek az összegnek az 50 százalékáért már vételi ajánlatot lehet tenni. A lakásra június 8. óta bárki licitálhat, augusztus 7. a határidő.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC