nb1.hu

Vb-selejtező sorsolás: Marco Rossi villámértékelése

Megszólalt a szövetségi kapitány.

Hétfő este Zürichben megrendezték a vb-selejtezők sorsolását. A magyar válogatott Angliával, Lengyelországgal, Albániával, Andorrával és San Marinóval került közös csoportba. 

Az MLSZ hivatalos weboldalának Marco Rossi így értékelt a sorsolás után:

"Ezúttal is bebizonyosodott, hogy a sorsolásoknál általában nincs szerencsém, bár tény, hogy kerülhettünk volna nehezebb csoportba is. Szerintem közepesen nehéz hatos tagjai lettünk. A csoportnak egyébként érdekessége, hogy három olasz szövetségi kapitány által irányított válogatott is szerepel benne.

 

Bár mindkét nálunk erősebb csoportellenfelünk csak a harmadik lett Nemzetek Ligája csoportjában, ez nem szabad, hogy megtévesszen minket, hiszen a legutóbbi vb-n elődöntős angolok jelenleg negyedikek a világranglistán, míg a lengyelek a 19. helyen állnak, ráadásul náluk játszik Lewandowski, aki az egy vb-selejtezősorozatban szerzett legtöbb gól csúcstartója 16 találattal. Albánia szerintem a negyedik kalap erősebb csapatai közé tartozik.

 

Andorra a 151., San Marino pedig az első 200-ban sincs, ugyanakkor pont Andorra kapcsán emlékezhetünk, hogy ezek a kis csapatok borzasztó veszélyesek tudnak lenni, ha nem vesszük őket elég komolyan. Ezúttal sem mi vagyunk a csoportunk favoritjai, azonban az elmúlt hónapokban többször is sikerült felborítanunk a papírformát, és most is mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy erre ismét képesek legyünk! – hangsúlyozta a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

KORÁBBAN:

FRISSÍTÉS:

20.35:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC