nb1.hu

Vátozhat a DVTK-Újpest időpontja

Az MLSZ válaszára várnak a felek.

ÍME, A DVTK BEJELENTÉSE:

"A DVTK a fair play szellemét szem előtt tartva első szóra hozzájárult az Újpest FC módosítási kérelméhez, amely szerint a vendégek a május 3-i MOL Magyar Kupa-döntőre való tekintettel szeretnének – a várható időponthoz képest – két nappal korábban, csütörtökön pályára lépni Diósgyőrben. A két klub jelenleg az MLSZ Versenybizottságának döntésére vár.

A MOL Magyar Kupa döntőjére 2021. május 3-án, hétfőn 20 órától kerül sor, a DVTK pedig az eredeti kiírás szerint valószínűleg (a mérkőzésnek nincs még hivatalos időpontja) május 1-én, szombaton fogadná a budapesti lila-fehéreket. Az újpestiek a közeli időpont miatt kérték, hogy csütörtökön léphessenek pályára Diósgyőrben, a mérkőzés időpontja pedig kizárólag a Diósgyőr írásbeli hozzájárulásával módosítható.

– Ősszel nem volt lehetőségünk beleegyezni az Újpest halasztási kérelmébe, hiszen korábban a Ferencváros és a Balassagyarmat halasztási kérelmét már elfogadtuk, így a versenynaptár túlságosan sűrű lett – nyilatkozta Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. – Ezúttal azonban nem olyan szoros a program, így nem volt kérdés, hogy a fair play szellemét szem előtt tartva mi is támogatni fogjuk az újpestiek beadványát. Egy döntő mindig, minden körülmények között igazi ünnep, ezért a DVTK nevében ezúton is gratulálok a fináléba kerüléshez és sok sikert kívánok mind a két csapatnak a MOL Magyar Kupa-döntőjében!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC