Vasas: megvan a 11-szeres magyar válogatott első gólja - reakció

Elárulta, hol tart a beilleszkedésben.

Forrás: vasasfc.hu

Mint arról beszámoltunk, a Vasas szombaton 1-1-es döntetlent játszott felkészülési mérkőzésen a Mezőkövesddel. 

Az angyalföldiek gólját a frissen igazolt Baráth Botond szerezte, aki a klubhonlapnak mesélt a találatról és az érzéseiről.

"Tegnap délelőtt kicsit hamarabb kezdtünk, hogy lehetőség szerint ne a legnagyobb hőségben játsszunk. Az első tíz percben nehéz volt feltörni az ellenfél védekezését,de az idő előrehaladtával helyzeteket alakítottunk ki és a félidő vége előtt a gólommal sikerült is egyenlítenünk. Vida Máté szöglete után érkeztem a hosszún és már nem volt nehéz dolgom közvetlen közelről a kapuba találni. Remélem, minél több fontos gólt szerzek majd a jövőben! Összességében reális eredmény született, hiszen mindkét csapatnak lehetősége volt arra, hogy a saját javára döntse el a meccset. Nagyjából tudtam, hogy mire számíthatok az ellenfél játékát illetően, mivel hasonló játékrendszert játszatott Supka Attila a Honvédnál is."

A 11-szeres magyar válogatott védő nem csak a gólja miatt lehet elégedett.

"A csapat egy részét már ismertem korábbról, de a fiatalabb játékosokkal is jó kapcsolatot tudtam kialakítani. Bízom benne, hogy kellemes élményekkel fogunk gazdagodni és minél több mérkőzést megnyerünk majd a szezonban."

Baráth két korábbi kispesti csapattársával is farkasszemet nézett.

"Bobál Dáviddal és Nagy Gerivel évek óta baráti viszonyt ápolok, már a meccs előtt váltottunk pár szót, ahogy a lefújás után is sok sikert kívántunk egymásnak."

Legfrissebb híreink