nb1.hu

Vasas: máris megvan Kuttor Attila utódja

Hivatalos bejelentés. 

Alig pár órával, hogy bejelentette a Vasas együttese, hogy szerződést bontott Kuttor Attilával, nem sokkal később már be is jelentette az új vezetőedzőt. 

ÍME, A VASAS BEJELENTÉSE:

“Kondás Elemér a Vasas FC vezetőedzője

A mai edzésen már a frissen kinevezett szakember irányítja csapatunkat.

A mai naptól csapatunk vezetőedzője Kondás Elemér, az egyik legsikeresebb ma is aktív magyar edző. Az 58 éves szakember legutóbb Diósgyőrben dolgozott, ahol feljutó, második helyen adta át a kispadot.

Legnagyobb edzői sikereit Debrecenben érte el, ahol 2012-ben veretlenül lett bajnok csapatával és megnyerte a Magyar Kupát is. Egy évvel később a Magyar Kupában sikerült a címvédés, majd 2014-ben ismét bajnokságot nyert e DVSC-vel. Utóbbi sikernek köszönhetően ő az utolsó magyar szakvezető, aki bajnoki címet tudott nyerni a hazai első osztályban, azóta ez csak külföldi szakembereknek sikerült. Később a Kisvárda csapatának vezetőedzőjeként ért el történelmi sikert, amikor feljuttatta az első osztályba az azóta is ott szereplő szabolcsi csapatot. A tavalyi szezonban ugyanezt a sikert próbálta megismételni a DVTK-val, és a bajnoki hajráig feljutásra is állt éppen a Vasassal együtt, amikor a borsodiak edzőt váltottak, és végül nem sikerült kiharcolniuk az élvonalbeli szereplést.

A támadó szellemű futball közel áll új vezetőedzőnkhöz: frissen kinevezett trénerünk 361 mérkőzésen (NB I, NB II, Magyar Kupa) foglalt helyet klubjai kispadjain, ezalatt csapatai 644 gólt szereztek, mely majdnem 2 rúgott gólos meccsenkénti átlagot jelent. Örökmérlegének kimagasló értéke a győzelmek aránya, 188 megnyert mérkőzéssel szemben 85 döntetlen és 88 vereség áll.

Kondás Elemér 2012-ben és 2014-ben is „Az Év edzője” kitüntetésben részesült. 2014 májusában jelentős edzői tevékenységéért és kiemelkedő életművének elismeréseként – Bay Béla-díjat kapott az Emberi Erőforrások Minisztériumától.
A mai naptól Kondás Elemér a Vasas Futball Club vezetőedzője, eredményes munkájához sok sikert kívánunk!”

Névjegy: Kondás Elemér
Született: 1963 szeptember 11., Szikszó
Játékospályafutása: Borsodi Bányász, DVTK, Kazincbarcika, DVSC
Edzői pályafutása: Püspökladány, Kabai Meteorit, DVSC utánpótlás, DVSC, Kisvárda, Győri ETO, DVSC, DVTK

FRISSÍTÉS:

16.29:

 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC