nb1.hu

Vasas: középső védőt cserélj be, hogy megnyerje a meccset

Budapest – Remili szöglet, Vaskó fejel! Remili szöglet, Vaskó fejel!

Már a kezdés előtt boldog angyalföldi szurkolókat lehetett látni a Fáy utcában, hiszen a Vasas SC, Markovits László elnök vezetésével bemutatta az új Illovszky Stadion terveit a drukkereknek. Aztán ahogy elkezdődött a mérkőzés, még tovább lelkesedtek a fanatikusok, mert a csapatuk igyekezett a kapujához szegezni a Debrecent.

 

Azt a Debrecent, amely tartalékosan lépett pályára. Ráadásul a hétközi kupakudarc és az utazás nyomai meg is látszottak a vendégek játékán, akik nem igazán találták a ritmust a kezdés után. A piros-kékeknek voltak helyzeteik, elsősorban veszélyes lövésekből, de vagy a védők blokkoltak, vagy Verpecz védett bravúrosan.

 

Aztán a futball egyik legnagyobb igazsága, amely szerint a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat, ismét beigazolódott. Ferenczi szabadrúgása nem volt nagy szám, de a sorfalról kipattanó labdát olyan tökéletes, látványos rúgással jutatta távolról a Vasas kapujának a bal alsó sarkába, hogy joggal szaladt el majdnem az örömében Debrecenig, 0-1!

 

Szünetig maradt a nagy csata, angyalföldi mezőnyfölénnyel és kemény, férfias harccal, ennek is volt köszönhető, hogy Kondás Elemérnek Nagy Zoltánt és Varga Józsefet is le kellett cserélnie sérülés miatt.

 

Hihetetlen, de igaz, az első félidőben 6 percet hosszabbított a játékvezető.

 

Fordulás után, a mezőny egyik legjobbjának, Ádám Martinnak a fejesével, viszonylag hamar egyenlítettek a hazaiak. Nem sokkal később Polekszicsnek is bizonyítania kellett, hogy Verpeczhez hasonlóan, remek formában van. Előbb Tisza bombáját hárította, majd a kipattanóból Horváth lövését tolta kapufára. Mindkét hárítás bravúros volt.

 

Vaskó fejeseit viszont lehet, ketten sem tudták volna kivédeni, mert a védő annyira precízen és erősen bólintott a kapuba, 3 perc alatt kétszer, 3-1!

 

Az angyalföldiek teljesen megérdemelten győztek!

 

Vasas-DVSC 3-1 Élő közvetítés a linkre kattintva olvasható

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC