nb1.hu

Vasas-Kisvárda: még a kezdő 11 sem számít – reakció

Az első megmérettetés.

A Vasas és a Kisvárda is lejátssza az első nyári edzőmeccsét, méghozzá egymás ellen szombaton 17 órától, a BVSC Tatai úti sporttelepén, zárt kapuk mögött.

Erős Gábor, a Kisvárda szakvezetője a következőket nyilatkozta a klubhonlapnak a kezdés előtt:

„A bejáratott protokoll alapján tíz nappal a felkészülés megkezdése után időszerű edzőmeccset játszani, így teszünk mi is. Ahogy a legutóbbi előszezonban is hangsúlyoztam, az edzőmeccsekre most is úgy tekintünk, mint olyan eszközre, amelyek révén a játékosok megfelelő állapotba kerülhetnek. Mindenki játéklehetőséghez jut, egy-két kivételtől eltekintve a játékosok egy-egy félidőt töltenek majd a pályán, és bevetjük a fiatalokat is. A kezdő tizenegyből sem kell majd messzemenő következtetéseket levonni, vegyíteni fogjuk a tapasztaltabb futballistákat az ifjabbakkal. Most még nem közvetlenül a bajnoki rajtra készülünk, hanem a felkészülés első edzőmeccsét játsszuk, ilyen szemmel nézzük majd a történteket.”

A Kisvárda keretéből mindenki egészséges, egyedül a hét elején kisebb sérüléssel bajlódó Artem Odincov hagyja ki a mérkőzést elővigyázatosságból.

FRISSÍTÉS: 19.26: Éles meccset játszott egymás ellen a Vasas és a Kisvárda. Parádé a legvégén! Részletek a linkre kattintva érhetőek el.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC