nb1.hu

Varga visszavágott Lanzafaménak

Kiütötték a Diósgyőrt.

Ferencvárosi TC – Diósgyőri VTK 4-1 (3-1)
Budapest, Groupama Aréna. Játékvezető: Andó-Szabó
FTC: Dibusz – Leandro, Frimpong, Blazic, Heister – Gorriarán (Rodríguez, 76.), Szpirovszki – Lovrencsics G., Lanzafame (Petrjak, 69.), Varga R. (Finnbogason, 81.) – Böde. Vezetőedző: Thomas Doll
DVTK: Antal B. – Eperjesi, Lipták, Tamás M., Forgács (Bárdos, 71.) – Hasani, Mazalovic, Busai (Vernes, 85.) – Makrai, Bacsa, Ugrai (Joannidisz, a szünetben). Vezetőedző: Fernando Fernandez
Gólszerzők: Tamás M. (öngól, 14.), Heister (25.), Varga R. (45+2., 68.), illetve Bacsa (45.)
 
Sokáig lehetett azt gondolni a tavalyi bajnokságban, hogy Varga Roland, az FTC csatára lesz majd a gólkirály. Varga inkább a bajnokság első felében volt termékenyebb, de Kispesten Davide Lanzafame hatalmas hajrát vágott ki, így megelőzte Vargát és az NB I legjobb játékosa is lett.
 
A két gólfelelős először játszott együtt bajnoki mérkőzésen, de Böde Dani is ott volt a zöld-fehérek támadósorában és ez már sok volt a szellősen és statikusan védekező DVTK-nak.
 

Élő közvetítés és a gólok története az első forduló vasárnapi meccseiről – NB1.hu

Élő közvetítés az NB I-es meccsekről

Az első gól után nagyjából eldőlt a három pont sorsa, több is lehetett volna a különbség, ha a vendégek kapusa, Antal Botond nem véd ihletett formában.
 
Varga Roland is elemében volt, két gólt vágott, bár az első találata előtt (a második nagyon szép volt) kihagyott tizenegyest biztos, hogy nem felejti el egy ideig. Heister első magyarországi gólját szerezte.
 
 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC