nb1.hu

Van egy Iniestája az Újpestnek

Ő maga foglalta össze játéka lényegét.

 

Kiválóan játszik Újpesten Rácz Barnabás. A Haladástól a lilákhoz két hónapja igazoló 22 éves középpályás szinte kihagyhatatlan a kezdőből – Nebojsa Vignjevics vezetőedző az M4 Sportnak elárulta, miért.

 

"Három nap után lehetőséget adtam neki, mert láttam, hogy védekezésben nagyon fegyelmezett, támadásban pedig remek meglátásai vannak. A testfelépítése talán nem alkalmas nagyobb párharcokra, de van annyira intelligens, hogy felismerje, el kell kerülnie az ütközéseket. Nem azért, mert fél, hanem mert így jobb neki. Technikailag nagyon ügyes, tényleg többek lettünk vele. Talán túlzok, de ő a mi kis Iniestánk, én így jellemezném a játékát. Idővel még fejlődni fog, pontosabban kell neki, kötelező tovább fejlődnie" – fogalmazott.

 

"Védekezésben és támadásban is van feladatom, nagy munkát tudok elvégezni a pályán, illetve olyan területekbe tudok beindulni vagy a labdákat betenni, amik sebezhetővé teszik az ellenfelet. A mester is ezt várja el tőlem” – foglalta össze játéka lényegét maga a játékos.

 

Az Újpest szombaton a Honvéd ellen vív fővárosi rangadót.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC