nb1.hu

Változás a DVTK utazó keretében. Eligazol a támadó?

Miskolc – A Vasas és a Puskás harcol Bacsa Patrikért?

 

 

Hétfőn hajnalban útra kelt a DVTK Miskolcról, hogy a tervek szerint délután már a spanyolországi Oropesa del Marban vezényeljen edzést Horváth Ferenc vezetőedző. Vasárnap még arról volt szó, hogy a miskolci csapat 25 játékossal indul edzőtáborba, azonban a klub honlapjának beszámolójából kiderül, hogy Bacsa Patrik nem utazott a kerettel.

 

Az NB1.hu elsőnek megírta, hogy a Vasas három komoly igazolást tervez, és az érkezők között lehet Kemenes Szabolcs és Bacsa Patrik is.

 

Persze, ez még az előtt volt, hogy Angyalföldön bejelentették volna, hogy megszerezték a Haladástól Gaál Bálintot, ráadásul a napokban Vancsa Miklós úgy nyilatkozott az NB1.hu-nak, hogy a Vasas keretébe maximum egy középpályás érkezhet.

 

Így kérdéses, hogy Bacsa Patrik a Vasas játékosa lesz-e, de Nemzeti Sport értesülése szerint a Puskás Akadémia is élénken érdeklődik a 24 éves támadóért.

 

Bacsa Patrik 173 mérkőzésen 30 gólt és 17 gólpasszt jegyzett Diósgyőrben. Az idei szezonban eddig visszafogott teljesítményt nyújtott: 20 mérkőzésen (18 NB I-es és 2 Magyar Kupa-meccs) egy gól és két gólpassz a mérlege. 

 

A Vasas-Csepel edzőmeccsen eldöntötték az aranyérem sorsát – NB1.hu

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC