nb1.hu

Válogatott: Vida örül, hogy a listavezető csapattól érkezett az összetartásra

Telki – A Vasas fiatalja Feröeren a kispadon ült, most még előbbre lépne.

A magyar labdarúgó-válogatott gőzerővel készül a Svájc elleni pénteki vb-selejtezőre, a nemzeti csapatunkban ott van a Vasas fiatal játékosa, Vida Máté is, aki többek között elmondta, nagyon örül, hogy listavezető csapatból érkezhetett erre az összetartásra.

 

– Nagyon örülök, hogy már a felnőttekkel lehetek együtt, hiszen előtte jobbára az U21-esekkel készültem. Feröeren viszont már a kispadra is leülhettem, ez is nagy élmény volt már, bízom abban, hogy hamarosan még előbbre léphetek. Annyit megjegyeznék, hogy nagyon örülök, hogy egy listavezető csapatból érkezhettem erre az összetartásra – kezdte a Vasas honlapjának a beszámolója szerint a középpályás, akit a sajtótájékoztatón szintén jelenlévő Gera Zoltánról is megkérdeztek, valamint arról is, idővel ő válthatja-e a rutinos játékost a nemzeti csapatban.

 

– Nem az én tisztem eldönteni, hogy Gera Zolival együtt legyek-e már a pályán, akár már most, vagy inkább afféle váltótársak legyünk a jövőben, én csak azt tudom, hogy nagyon szeretek mellette játszani, mert nagyon jó futballista, sokat lehet tanulni tőle. Idővel talán válthatom majd őt, mert bízom abban, hogy benne van azért jó pár év mindig. Nagyon hasznos egy héten vagyunk túl, próbálok az idősebb játékosoktól sokat tanulni, főleg Zolitól, hiszen hasonló pozícióban játszunk. Sok taktikai elemet átvettünk, sok fiatal készülhetett együtt, szerintem a szakmai stáb sok szép dolgot láthatott.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC