nb1.hu

Válogatott: már 500 forintért is van jegy a litvánok ellen

Debrecen – Június 5-én a Nagyerdőben játszanak a mieink.

Már 500 forintért is lehet belépőt kapni a magyar labdarúgó-válogatott soron következő, a litvánok elleni, június 5-én sorra kerülő felkészülési mérkőzésére.

 

Krecz Tibor, a találkozónak otthont adó debreceni Nagyerdei Stadion marketing igazgatója a pénteken tartott sajtótájékoztatón elmondta, a jegyek árusítása három szakaszban történik. Május 18. és 24. között kizárólag a debreceni klubkártyával rendelkező drukkerek vásárolhatják meg jegyeiket, a már említett 500 forintos áron, a kanyarba szóló tikettek 750 forintba kerülnek. Ezen kívül vannak 1500 forintos belépők, illetve a legjobb jegyeket – a felezővonalhoz szólókat – 3000 forintért vehetik meg.

 

(fotó:nb1.hu/archív)

 

A második szakaszban, május 25. és 31. között a többi kártyatulajdonos juthat ugyanilyen áron jegyekhez, míg az utolsó héten már csak dupla áron lehet vásárolni, kivéve a felezővonalhoz szóló belépőket, amelyek 5000 forintba kerülnek majd ekkor. A VIP-jegyek egységesen 12 000 forintba kerülnek.

 

Dárdai Pál csapata nyolc nappal a litvánok elleni mérkőzés után Helsinkiben a finnekkel játszik Európa-bajnoki selejtezőt.

 

A válogatott kapitánya, Dárdai Pál nem csak a bennmaradásért harcol Berlinben.

 

U20-as vb: Bernd Storck kijelölte az utazó keretet!

 

 

(mti)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC