nb1.hu

Válogatott: Fiola megsérült

Újabb teszten esett át mindenki.

Bese Barnabás és Bolla Bendegúz egészséges, így ők is a szakmai stáb rendelkezésére állnak az oroszok elleni mérkőzésre. A férfi A-válogatott Törökországból hazatérve már túl van az első koronavírus-teszten és a pénteki edzésen is – jelezte a hivatalos honlapján az MLSZ.

A válogatott hajnali 4 óra után érkezett vissza a budapesti hotelbe, ahol természetesen karanténban tartózkodik és továbbra is minden egészségügyi előírást betart a járvány kizárása érdekében. Délelőtt 10 órára minden stábtag és játékos átesett a hazatérés utáni első teszten, melyet szombat reggel követ majd a második. Reggelre újabb jó hír érkezett a csapathoz: Bese Barnabással és Bolla Bendegúzzal számolhat a szövetségi kapitány a vasárnapi mérkőzésen.

– Az UEFA által előírt éves, kötelező kivizsgálás során a két játékosnál olyan eltérések mutatkoztak, amelyek komolyabb kivizsgálást tettek szükségessé – foglalta össze a történteket az mlsz.hu-nak a válogatott csapatorvosa, Dr. Szilas Ádám. – Emiatt úgy döntöttünk, hogy a Barnabást és Bendegúzt további vizsgáltokra küldjük. Ezek eredménye szerencsére megnyugtató volt, így készülhetnek a csapattal a vasárnapi mérkőzésre. 

A csapat délután két csoportban edzett. Azok a játékosok, akik végigjátszották a törökországi mérkőzést, regeneráló foglalkozáson vettek részt, míg a többiek teljesértékű edzésmunkát végeztek az Illovszky Stadionban. (Az edzések megtartását a járványügyi szabályok természetesen megengedik sportcsapatok esetében.) Egyedül Fiola Attila nem tréningezett a csapattal, aki Sivasban kisebb sérülést szenvedett.

KÉPEK AZ EDZÉSRŐL: 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC