nb1.hu

Vagányat ígért a Kispest légiósa

A DAC-Slovan rangadók tapasztalatait is megosztotta.

„Jó lenne az európai kupaindulásért küzdeni, megpróbáljuk megnyerni a kupát” – fogalmazta meg célját a Reggeli Startban Nono, a Budapest Honvéd nyáron igazolt spanyol labdarúgója. A Real Betis korábbi játékosa kispesti tervei mellett a DAC-Slovan rangadókról is beszélt a DIGI Sport napindító műsorában.

„Fokozatosan kell haladnunk, mert új a keret, de ezt a célt tűztük ki magunknak” – beszélt a nemzetközi kupaindulással kapcsolatos vágyáról Nono, a Budapest Honvéd FC focistája, aki az idei szezonban hét NB I-es bajnokin lépett pályára. „Szeretem kiszolgálni a társaimat, és nem annyira a gólszerzésben jeleskedem. Spanyolországban azt szoktuk mondani, hogy aki a gólpasszt adja, az a gólpasszért és a csapattársáért örül, tehát kétszeresen örül” – fogalmazott frappánsan a 2012-ben U19-es Eb-t nyert középpályás.

 

„Én magam” –  válaszolt nevetve a korábban Diósgyőrben is játszó Nono arra a kérdésre, hogy kik a legtechnikásabb játékosok Kispesten, majd hozzátette, hogy „vannak mások is: Machach, Nagy Dominik, Hidi, Balogh Norbi. Sok játékosunk van, aki minőséget képvisel a kereten belül.”

 

A 28 éves Nono a pozsonyi Slovantól érkezett Kispestre, amellyel három bajnoki címet és két kupát nyert, és vannak tapasztalatai a DAC elleni ütközetekről is: „Ezek valóban speciális rangadók. Mindig az év mérkőzése a DAC és a Slovan meccse. Sok magyar szurkolója, és jó magyar játékosai vannak a Dunaszerdahelynek. Ott van Kalmár Zsolt meg Schäfer András, ők mindig megnehezítették a dolgunkat.” Nono azt is elárulta, hogy nagyra tartja korábbi magyar klubtársát, Holman Dávidot is, aki elmondása szerint nagyon sokat segített neki a szlovákiai beilleszkedésben.

A Budapest Honvéd – 4 győzelemmel, 1 döntetlennel és 3 vereséggel – 4. helyen áll az NB I-ben.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC