nb1.hu

Vác-ZTE: Csank és a zűr, Waltner kaparhatja a fejét – reakciók

Tanulság mindkét oldalon.

Mint arról beszámoltunk, a Magyar Kupa 3. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén a ZTE többek között Zimonyi Dávid duplájának is köszönhetően 4-0-ra nyert a Vác vendégeként, így továbbjutott a legjobb 32 közé.

A lefújás után a két vezetőedző, a korábban a ZTE-nél két időszakban is dolgozó Csank János, valamint Waltner Róbert értékelte a látottakat.

Csank János (Vác): "Szerettünk volna bravúrt elérni, de tudtuk, hogy mi a realitás. A 65. perc környékén néhány játékos elfáradt fizikailag és mentálisan is, az utolsó szűk harminc perc így elég „zűrösre” sikeredett. Fiatal, jó mentalitású csapatunk van, amely – a sorozatterhelésnek is köszönhetően – több hibát elkövet, de remélem, a bajnokságban elindulunk felfelé."

Waltner Róbert (ZTE): "Az első félidővel nem voltam elégedett, de a másodikkal maximálisan, ott már megmutattuk a tudásunkat és helyenként úgy láttam, hogy élveztük a játékot, amit jó volt nézni. Az első félidei játékon változtatni kell, mivel egy papíron gyengébb képességű csapat ellen ennél több kell. A második játékrész kimondottan tetszett, úgyhogy most elkezdhetem kaparni a fejem, hogy kit állítsak a kezdőbe a Paks ellen!"

Magyar Kupa, 3. forduló:
Vác-ZTE 0-4 (0-1)

Vác: Halasi (Molnár L. 82.) – Purzsa, Kasza B., Lukács K., Stefán – Tölgyes (Sorecz, 82.), Fazakas (Torda, 65.), Zámbó – Nagy Z., Tóth D. (Tóth M., a szünetben) – Mertse (Földi M. 62.). Szakmai igazgató: Csank János
ZTE: Gyurján M. – Huszti A., Szerafimov, Lesjak, Bedi B. – Szankovics – Milovanovikj (Skribek, 55.) Halilovic (Tajti M., a szünetben), Spoljaric (Gergényi, 75.), Izuchukwu (Zimonyi, a szünetben) – Borukov (Koszta M., a szünetben). Vezetőedző: Waltner Róbert

gólszerzők: Borukov 43., Zimonyi 78., 83., Koszta 85.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC