nb1.hu

Újpesti címervita: az UTE reakciója az Alkotmánybíróság döntésére

Hivatalos közlemény.

AZ ÚJPESTI TORNA EGYLET BEJELENTÉSE:

"Az Újpesti Torna Egylet (UTE) indítványára az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a Kúria döntését címerügyben. Az Újpest FC többségi tulajdonosa, vagyis Roderick Douchatelet ellen indított eljárás így újra bírósági szakaszba kerül, tehát a felnőtt első osztályban szereplő újpesti labdarúgócsapat belátható időn belül visszakaphatja történelmi címerét.

Az eljárás alapjául szolgáló ügyben az Újpest FC kisebbségi tulajdonosaként azért fordultunk a bírósághoz, mert a többségi tulajdonos önkényesen megváltoztatta a város sportmúltját szimbolizáló címert. Álláspontunk szerint Roderick Douchatelet ezzel megsértette a 1885 óta működő egyesület személyiségi jogait és egyben Újpest teljes sportszerető közösségét, valamint minden lila-fehér érzelmű szurkolót. 

A Kúria döntésével zárult eljárást a bíróság elutasította azzal, hogy nem állapította meg az UTE személyiségi jogának és jóhírnévhez való jogának megsértését, klubunk ezek után fordult az Alkotmánybírósághoz még 2019-ben. A testület most megállapította, hogy a Kúria UTE által támadott ítélete alaptörvény-ellenes, ezért azt megsemmisítette.

Sokan kritizálták klubunkat, de az Alkotmánybíróság döntése most bebizonyította, hogy a labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaság kisebbségi tulajdonosaként nemcsak erkölcsi, hanem jogi szempontból is mindent megtettünk címerügyben. Nagy lépést tettünk most azért, hogy Roderick Douchatelet végre visszaadja a csapatnak az újpesti sportszerető közösség összetartozásának jelképét, vagyis a tradicionális címert."

ELŐZMÉNY:

Újpesti címervita: döntött az Alkotmánybíróság – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC