Újpest: visszatért a középpályás

Fél év után szerepelhet újra a lila-fehéreknél.

Forrás: ujpestfc.hu

Az Újpest közleménye:

"Onovo újra magára öltheti mezünket!

Korábbi játékosunk fél év után visszatér klubunkhoz

Ex-középpályásunk a nyáron hagyta el együttesünket a dán Randers FC kedvéért, amelynek első csapatában az ősszel összesen 14 meccsen lépett pályára, ebből 8-szor a bajnokságban és 3-3 alkalommal pedig a helyi, illetve a nemzetközi (Konferencia Liga) kupában. Ez alapból nem tűnik olyan kevésnek, de Vincent több játéklehetőségre vágyik, ezért felvette klubunkkal a kapcsolatot, mi pedig örömmel fogadtuk egykori játékosunkat, így Onovo kölcsönbe érkezik a tavaszi szezonra a Megyeri útra.

Miután a két egyesület mindenben megegyezett egymással, így nyilatkozott régi-új futballistánk weblapunknak:

 „Nagyon boldog vagyok, hogy újra itt lehetek. A csapat minden meccsét követtem, azután is, hogy eligazoltam, mert attól, hogy elmentem, még nem jelenti azt, hogy a szívem ezen részét hátra hagytam volna. Úgy érzem, hogy jó formában vagyok, szerintem gyorsan fogok tudok alkalmazkodni az új játékrendszerhez, az új vezetőedző elképzeléseihez.”

Védekező középpályásunk a már megszokott, 30-as számú mezében láthatjátok a pályán!"
 

Legfrissebb híreink