nb1.hu

Újpest-Vidi: szurkolhatnak az FTC-nek a fehérváriak

Croizet és a VAR is főszereplő volt.

Újpest-MOL Fehérvár FC 1-1

Az Újpest 6 pontos hátrányban volt a kezdés előtt a 4. helyezett Mol Fehérvár FC mögött, így emiatt is szoros, éles meccsre lehetett számítani.

A 2. percben kemény jelenettel indított a meccs, Heister csúszott oda eléggé férfiasan Pauljevicsnek, villant a sárga, a VAR még azt is vizsgálta, nem volt-e piros lapot érő az eset…

A 16. percben Yohan Croizet szerezte meg remek góllal a vezetést a lila-fehéreknek, amihez kellett Kovács Dániel hibája is. 

Croizet ezzel 7 gólnál és amúgy 7 gólpassznál jár a bajnokságban…

A 28. percben Kodro lövését mentette az utolsó pillanatban Csongvai, majd a támadó 5 perccel később, 10 méterről lőtt a bal alsó sarok mellé.

Zulj a 40. percben lőtt 27 méterről szabadrúgásból, de Pajovics vetődve úgy biztosított, hogy még rutinosan a kezét is visszahúzta, hogy utána ők jöhessenek.

Fordulás után Csongvai stukkolt a bal alsó mellé 11 méterről, 3 perccel később Pajovics védte Nikolics 18 méteres löketét a bal alsó előtt.

Mindkét oldalon voltak tehát helyzetek, de a döntő passzok közül bőven voltak pontatlanok.

A 63. percben azonban Nikolics a rövid alsóba vágta a labdát, majd kicsit később Croizet szépen lőtt kapásból a kapuba, ám a VAR, lesre hivatkozva, megsemmisítette a találatot.

Fel is lázadt emiatt úgy istenigazából az Újpest szurkolótábora.

Ezek után fokozatosan került előtérbe a labdatartás. Mindkét csapat benne lett volna, hogy nyer, de kockáztatni már nem kockáztattak sokat a játékosok, mert az 1 pont meg mégis több a semminél…

Ezzel eldőlt, hogy a Vidi zár a negyedik helyen. Amennyiben az FTC legyőzi szerdán a Paksot a kupadöntőben, akkor a fehérváriak selejtezhetnek a Konferencia-ligában…

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: YOHAN CROIZET
Parádés gólt lőtt, de a meg nem adott gólja is remek rúgótechnikáról tett tanúbizonyságot. Ráadásul azt nem ballal, hanem jobbal ejtette meg.

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA:  MEG NEM ADOTT GÓL 
Nikolics egyenlítő gólja után Croizet ismét a kapuba talált a 70. percben. A partjelző lest jelzett, a VAR vizsgálta az esetet jó sokáig, majd helyben hagyta a döntést. Lett nagy felháborodás.

GÓLOK TÖRTÉNETE:
12. p.: Mitrovics indítását úgy nézett ki, hogy az ötös bal sarkánál Kovács megszerzi Yohan Croizet elől, de kiejtette a labdát, amit a légiós a 16-os jobb széle elől ballal remekül a kapuba emelt. 1-0

63. p.: Zulj jobb oldali szöglete után Kodro az ötös túlsó sarkáról visszafejeli a labdát Nikolicsnak, aki 13 méterről a jobb alsóba lőtt, Pajovics csak beleérni tudott a labdába vetődés közben. 1-1

JEGYZŐKÖNYV:

OTP Bank Liga, 32. forduló:
Újpest FC-MOL Fehérvár FC 1-1 (1-0)

Szusza Ferenc Stadion, 3331 néző, v.: Andó-Szabó
gólszerzők: Croizet (15.), illetve Nikolics (62.)
sárga lap: Kastrati (42.), Csongvai (67.), Boumal (91.), illetve  Heister (2.)
    
Újpest: Pajovic –
Kastrati, Csongvai, Diaby, Antonov – Boumal, Onovo – Pauljevic, Mitrovic  (Bjelos, 74.), Beridze (Katona, 74.) – Croizet (Viana, 88.)

MOL Fehérvár: Kovács D. – Rus, Stopira, Sabanov (Fiola, 75.) – Nego, Zulj (Makarenko, 82.), Pinto, Dárdai (Petrjak, 74.), Heister – Kodro, Nikolics (Bamgboye, 87.)
 

KÖVETKEZŐ FELADAT:
Az Újpest Mezőkövesdre látogat, a Vidi a Paksot fogadja.

Tabella a linkre kattintva érhető el

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC