nb1.hu

Kőkemény sorozat vár ám mindkét csapatra.

A hússzoros bajnok és tízsszeres kupagyőztes Újpestről az nb1.hu az 1999-es megalapítása óta már rengetegszer megírta, hogy a magyar és az egyetemes futballvilág egyik legfontosabb csapata, hiszen olyan klasszisokat nevelt ki a hazai és a nemzetközi futballéletnek, hogy azelőtt csak kalapot lehet lengetni. Ráadásul nem is egyszer, de legalább hatalmas tisztelettel minden egyes alkalommal.

Annak is számtalanszor hangot adtunk, hogy a szurkolótábora felsőfokon káprázatos, olyannyira, hogy az elért sikerekből tényleg 12. játékosként vette ki a részét. Arról nem beszélve és írva, hogy nemcsak a sikerek, hanem a kudarcok esetén is mindig kitartottak a tagjai imádott szerelmük mellett.

A tegnapi, MOL Fehérvár FC elleni, hazai 1-0-s vereséggel zárult mérkőzésen azonban a legtöbben nem voltak ott az általuk meghirrdetett bojkott miatt, akárcsak az előző fordulóban Debrecenben. 

És ez igen fájdalmas döntés volt a részükről, mert az ember már csak olyan, hogy legszívesebben mindig, mindenhol a szívből választott szerelme mellett lenne, mindenben támogatva és segítve őt.

A húsleves sem húsleves hús nélkül, a foci sem az igazi nézők nélkül, mint ahogyan a koncertek és a színházi előadások sem azok. A hivatalos adatok szerint csak 1125-en voltak tegnap az Újpest-Vidin, és bizony a mérkőzést nézve megállapítható volt, hogy nagyon hiányzott a találkozóról a csapatát az első pillanattól az utolsó utániig űző és hajtó lila-fehér drukkerhed. 

Gyakorlatilag nincs olyan futballista vagy edző a világon, aki még ne beszélt volna arról egy-egy siker után, hogy mekkora segítséget jelentenek számukra a drukkerek, az ő kiemelt fontosságukról nyilatkozott tegnap az NSO TV kameráinak Litauszki Róbert, a lila-fehérek csapatkapitánya is.

NB I: A futball úgy működik, hogy kellenek hozzá szurkolók is – Litauszki

A labdarúgó NB I 18. fordulójában a Mol Fehérvár FC 1-0-ra legyőzte az Újpestet. A mérkőzés után a két csapatkapitány, Litauszki Róbert és Juhász Roland nyilatkozott az NSO Tv-nek.

Azt is leszögezte, hogy véleménye szerint egyértelműen látszott a játékukon az előrelépés a múlt hetihez képest, hozzátette, az egygólos vereségek a legfájóbbak egy futballista számára. Arról is beszélt, hogy bízik benne, hogy egyre több mérkőzésen játszhat majd a sérülése után. 

 

„A futball úgy működik, hogy kellenek hozzá szurkolók, és persze csapat is. Ez a kettő egységesen tud elindulni előre, s ez nyújt olyan élményt, ami miatt megéri mérkőzésekre járni. Sajnos vannak problémák, amiket magunk előtt tolunk – évről évre vannak tüntetések, csapat elleni felszólalások –, a játékosok többsége már hozzászokott ehhez az atmoszférához. Bízom benne, hogy lesz újra békesség, és a szurkolók visszatérnek a lelátóra”.

 

A Vidi a múlt héten tovább növelte a hátrányát a Ferencvárossal szemben. A listavezető lemosta a Paksot a pályáról (4-0), míg a fehérváriak 0-0-t játszottak otthon a Honvéd ellen. Az FTC tegnap Kisvárdán nyert 2-1-re, az üldöző meg ugye Újpesten 1-0-ra, így megmaradt a két gárda között a 6 pontos különbség úgy, hogy a zöld-fehéreknek még van egy elmaradt mérkőzésük a Loki ellen.

Az idegenbeli siker ellenére Kovács István, a MOL Fehérvár FC légiósa igen önkritikusan nyilatkozott a mérkőzés lefújása után, szintén megemlítve a drukkereket. Kovács egyébként a Szusza Ferenc felújított talajáról is véleményt formált az M4 Sportnak:

 

„Minden tisztelem a nézőké, akik kilátogattak és itt maradtak a végéig, s a tévénézőknek is, mert ez szerintem borzalmas mérkőzés volt mindkét csapat részéről. Ugyanakkor egy ilyen borzalmas mérkőzést el lehet dönteni egy-egy ilyen villanással, mint ami volt például Petrjak lövése, vagy tőlem a megindulásom. Nem volt könnyű játszani a pályán, bár most újították fel, viszont hiányzik róla a műfű, ami miatt nagyon instabil volt a felület, nehéz volt kitámasztani, de nem lehet erre fogni, hogy ilyen rosszul játszottunk mi is és az Újpest is. Örülünk a három pontnak, más pozitívum nem nagyon van” 

 

A mindent eldöntő találat szerzője, Ivan Petrjak sérülés miatt hagyta el a pályát a múlt héten, a kispestiek elleni mérkőzésen. Már akkor, meccs közben kiderült, hogy a bordája sérült meg, sokan féltették a légióst, hogy akár meccseket kell majd kihagynia. Ez azonban nem következett be, kis pihenés után elkezdhette az edzéseket, hogy utána szombat este eldöntse a három pont sorsát. A klubhonlapnak a következőket mondta az Újpest-verésről:

 

„A múlt heti mérkőzésen megsérült a bordám és emiatt a hét első felében nem is tudtam edzeni, azonban mindenképp játszani akartam. Nagy köszönettel tartozom profi egészségügyi stábunknak, akik mindent megtettek azért, hogy ma pályára léphessek. Kívülről is azt láttam a kispadról, amit aztán csereként pályára lépve meg is tapasztaltam, hogy hatalmas küzdelem jellemzi a meccset. Sajnos a pálya talaja nem könnyítette meg a csapatok helyzetét, rendkívül nehéz volt ezen a talajon futballozni. Roppant boldog vagyok, hogy a meccs végén sikerült megszereznem a győztes gólt. Armin remek labdával szolgált ki, ahogy felpillantottam, láttam, hogy a hosszú sarkot kicsit üresen hagyta az újpesti kapus, így azt vettem célba. Nagyon fontos 3 pontot szereztünk ma este! Végezetül mindenképp ki szeretném emelni fantasztikus szurkolóinkat, akik végig biztattak bennünket, hatalmas szerepük van nekik is a győzelemben!"

 

Az Újpest kemény sorozata tovább folytatódik, hiszen kedden a harmadik Mezőkövesd vendége lesz, majd a Derbin fogadja a listavezető Ferencvárost, utána az életéért küzdő ZTE vendége lesz.

A Vidi szerdán Debrecenbe látogat, majd fogadja a matyóföldieket, utána az FTC vendége lesz, így kijelenthető, hogy a fehérváriaknak sem lesz könnyebb dolguk, mint a liláknak.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC