nb1.hu

Újpest-Puskás Akadémia: Kruscsics és Hornyák is üzent a bírónak – reakciók

Kritikát kapott a magyar kapus is.

Mint arról beszámoltunk, az Újpest és a Puskás Akadémia őrült meccsen 3-3-as döntetlent játszott egymással vasárnap délután az NB I-ben.

A lefújás után a két vezetőedző értékelt az M4 Sportnak – és mindketten üzentek a megkérdőjelezhető ítéleteket hozó Bogár Gergő játékvezetőnek.

Milos Kruscsics (Újpest): "Többször is úgy éreztem, hogy meglehet a győzelem, főleg akkor, amikor a 83. percben emberelőnyben harmadszor is betaláltunk. Ezért is vagyok nagyon csalódott, hogy kicsúszott a kezükből a három pont, mert a játékosaim mindent megtettek a sikerért. Zahedi góljai bosszantanak, mert külön felhívtam rá a játékosok figyelmét, amikor csereként pályára lépett. Csoboth Kevin kiállítását nem érzem jogosnak, szerintem a második sárga lapot nem műesés előzte meg. Az első sárga lapja lehet, hogy jogos volt, de a másodiknál ellökték. Ha úgy esik el a tizenhatoson belül, hogy nincs kontakt, akkor az valóban műesés és sárga lapot érdemel, de itt nem jól ítélte meg a szituációt a játékvezető. Baluta kiállítása után azért mentem oda a Puskás Akadémia kispadjához, hogy kicsit oldjam a hangulatot és jelezzem Hornyák Zsoltnak: nyugodjunk le picit."

Hornyák Zsolt (Puskás Akadémia): "Igazi közönségszórakoztató mérkőzést játszott egymással a két csapat, de csalódott vagyok, mert nyerni jöttünk Újpestre és a kezükben is volt a győzelem. Túl sokat hibáztunk hátul, véleményem szerint még Csongvai lövése is védhető lett volna, mert olyan messziről nem kaphat gólt egy kapus – ezt ki kellett volna védenie Tóth Balázsnak. Szép lövés volt, de 40 méterről egy kapusnak le kell mellre venni egy ilyen lövést. Szerintem Baluta kiállításánál volt rúgás, tehát az egyértelmű, hogy sárga lap volt, de úgy érzem, azért lett kiállítás, mert a játékvezető korábban adott egy olyan piros lapot, hogy az egész stadion felrobbant ettől, szerintem kicsit kompenzációs piros lap volt."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC