nb1.hu

Újpest-Paks: partjelzők nélkül – REAKCIÓ

Nem telhetetlen a tolnai edző, de...

Mint ismert, a Paks 2-1-re legyőzte az Újpestet a Szusza Ferenc Stadionban, a mérkőzés főszereplői Böde és Haraszti volt, egyaránt kiharcoltak, valamint értékesítettek egy tizenegyest.

 

Újpest-Paks: Böde főszereplő volt – gólok története – NB1.hu

 

 

Osztermájer Gábor, a Paks vezetőedzője, külön kitért a játékvezetőre is, valamint hangot adott az elégedettségének, de maradt benne némi hiányérzet:

„Az első játékrészben mindkét oldalon voltak lehetőségek, de igazán tiszta helyzetek nem akadtak. Az Újpest a mi térfelünkön próbált labdát szerezni, de ez rájuk jellemző, jól is csinálták. Ugyan szereztünk két gólt, de egyéb különös lehetőségek nem voltak. Jól működtünk, a védelmünk, a középpályánk és a támadósorunk is összhangban volt. Fejlődnünk kell azonban például a kispasszos kijövetelekben. Ezenkívül láttam szép mélységi átadásokat, és nem vagyok telhetetlen, de még többet szeretnék, hiszen ezekből jól játszunk. Még jobban bejátszhattuk volna az Újpest által hagyott területeket. A második játékrész ugyanúgy csordogált, mint az első. Ellenfelünk távolról próbálkozott, de nekünk is akadtak lehetőségeink. Most már nem félidőben cseréltem, az első rész hetven percet kapott, a második húszat, de ez pénteken, a Kaposvár elleni edzőmeccsünkön valószínűleg fordítva lesz. Egy további dologra hívnám még fel a figyelmet, a harmadik találkozónkat vezetik egyedül a bírók, és mindannyiszor kitűnő munkát végeztek. Barátságos attitűddel irányítanak, ami számomra nagyon szimpatikus.” (paksifc.hu)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC