nb1.hu

Újpest: német középpályás érkezett – részletek, reakció

Hivatalos bejelentés.

AZ ÚJPEST KÖZLEMÉNYE:

"Luis Jakobi lila-fehérben folytatja!

Fiatal német középpályást igazoltunk.

Luis Jakobi 2001. december 15-én született Lautzenhausenben. Labdarugó karrierjét a Mainz 05 utánpótlásában kezdte meg és lépkedett sorban a korosztályokban előre. A mainz-iak U19-es együtteséből a SpVgg Greuther Fürth második csapatához került, majd a tavalyi szezont a Türkgücü Münchenél fejezte be.

A 177 centiméter magas futballista a pálya közepén érzi otthonosan magát, ott is leginkább védekező, illetve középső középpályásként számítottak rá eddigi vezetőedzői.

Luis így nyilatkozott, miután aláírta szerződését klubunkkal:

Szia Újpest! (magyarul – a szerk.) Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek Újpesten, örömmel tölt el, hogy a klubbal és a klubbért dolgozhatok ebben a gyönyörű közegben, ebben a fantasztikus Stadionban. Remélem, hogy amint beilleszkedtem már a mérkőzéseken is szerepet kapok és hozzásegíthetem a csapatot a sikerekhez. Sokat fogok dolgozni az edzéseken és harcolni a pályán játékostársaimért, a teljes stábért és természetesen a szurkolókért is!

Legújabb játékosunkat a jövőben a 39-es számú mezben láthatjátok majd a pályán!

Sok sikert és eredményekben gazdag éveket kívánunk itt nálunk, Újpesten!

Hajrá, Lilák!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC