Újpest: megoldódhat a címervita? - videó

Az ügyvezető nyilatkozott az egyik legégetőbb kérdésről.

Forrás:

Berta Csaba, az Újpest FC ügyvezető igazgatója az Újpest Médiának nyilatkozott, a téma természetesen a klubnál régóta óriási indulatokat kiváltó címer kérdés, illetve az újpesti utánpótlás egységesítése volt. 

Az ügyvezető igazgató tiszta viszonyokat szeretne, és véleménye szerint a korábbi újpesti címer megváltoztatása csak figyelemfelhívás volt az Újpest tulajdonosa, a belga Roderick Duchatel részéről:

"Maga a címer megváltoztatása, egy utolsó vészreakció volt a tulajdonos részéről, hogy felhívja figyelmet, hogy milyen problémák vannak az újpesti utánpótlásban. Feltehetően nem a legszerencsésebb eszközt választotta ezzel kapcsolatosan, ez akkora azonban az ő részéről egy jó megoldásnak tűnt, hiszen korábban más eszközökkel nem nagyon tudta felhívni arra a figyelmet, hogy sajnos itt bizony évek óta nem jön fel az utánpótlásból megfelelő minőségű labdarúgó. Egy ilyen tradicionális klubnál, mint az Újpest, ahol egyébként alapvetően elvárás is a szurkolóktól, hogy minél több magyar, minél több Újpest-nevelésű magyar játsszon az első csapatban, gyakorlatilag évről-évre egyre kevesebb volt ennek az esélye, és egyre minimálisabb ilyen labdarúgót tudtunk foglalkoztatni és bemutatkoztatni az első csapatban. Amikor a tulajdonos az okokat vizsgálta az UTE-nál, szeretett volna jobban belelátni az utánpótlás-akadémia működésébe, hogy a források megfelelően vannak-e elköltve, megfelelő minőségű szakemberek dolgoznak-e."

 

Újpest: a címerprobléma mélyebben gyökerezik, mint gondolnánk - NB1.hu

Forrás: Viola Fidelity/Facebook Mint közismert, az Újpest elveszítette a címerét már egy jó ideje és a fanatikusok a végső elkeseredésükben bojkottot hirdettek. Nem lesznek ott a Derbin sem az újpestiek, annak ellenére, hogy ez a magyar futball legnagyobb érdeklődést kiváltó eseménye, ezt el kell ismernie mindenkinek, már csak azért is, mert a nézőszámok és minden más adat is ezt támasztja alá.

 

Arra a kérdésre, hogy a korábbi években volt kommunikáció a két klub között, legfőképp ami az utánpótlást illeti, és korábban az UTE-tól milyen választ kaptak Barta az válaszolta:

"Igazából ők ezt mindig megosztottam szerették volna látni, hogy működik náluk az utánpótlás külön, a belga tulajdonos alatt pedig csak az első csapat. Nyilván ő foglalkozzon ami az övé, ők majd foglalkoznak azzal, ami náluk van. Mi azt gondoljuk, hogy a kettőnek össze kell érnie: egy utánpótlásnak és egy felnőtt csapatnak gyakorlatilag együtt kell lélegeznie, hiszen már csak szakmailag is úgy lehet beépíteni fiatal játékosokat, hogy a szakma is együttműködik, az utánpótlás-korosztályok edzői tudnak egyeztetni az aktuális vezetőedzővel, hogy kik azok a játékosok akik megfelelőek arra, hogy beépüljenek az első csapatba keretébe, illetve a másik talán ennél is fontosabb szempont az az egységesítés, hogy minden egyes olyan gyerek, aki az Újpestben futballozik, az ugyanebben a klubban akarjon majd igazi focista lenni, itt akarjon mindenki bemutatkozni és nyilván ehhez szorosan köthető a címer kérdés, hiszen mi azt szeretnénk, hogy a legkisebb gyerektől kezdve, a felnőtt csapat játékosaival bezárólag, mindenki ugyanazon címer alatt futballozzon."

Arra a felvetésre, hogy hajlandóak lennének-e beáldozni az új címert, és visszatérni a régihez, az válaszolta: "mi mindenre hajlandóak vagyunk, azért hogy egységesítsük újra az újpesti utánpótlást, az újpesti labdarúgást, de mindenképpen bizonyosságot kell arra kapnunk, hogy az utánpótlásban minőségi labdarúgók jönnek fel. Az utánpótlás helyzetének és ezzel együtt a címerkérdés megoldásán, gyakorlatilag tavaly nyár óta dolgozunk, és folyamatosan lépéseket tettünk az UTE irányába, ami már megfogalmazódott ajánlat formájában is. Mi azt gondoljuk, hogy gyakorlatilag egy mindenkitől független külön céget kellene arra létrehozni, amivel 50 százalék tulajdona van az UTE-nak, és 50 százalék az Újpest FC-nek, viszont minden egyes szakmai döntés az első csapat irányítása alatt működne, ezzel együtt szimbiózisban, így lennének kiválasztva a megfelelő szakemberek, és ami nagyon fontos még, hogy az anyagi forrásokat illetően ez egy transzparens vállalat legyen, mindenkinek belátása legyen abban, hogy az ideérkező potenciális támogatások, legyen az állami támogatás, TAO támogatás, önkormányzati támogatás, beleértve mindent, az ide folyjon be, és itt legyen megfelelően elköltve.

 

Újpest FC címervita

Megoldódhat a címervita! Visszatérne a tradicionális címerre az Újpest FC belga tulajdonosa és egységesítené az utánpótlást Újpesten. Az Újpest...

 

Ez a cég vállalná a költségeket is, ez azt jelenti, hogy a jelenlegi infrastruktúra, ami az utánpótláshoz kapcsolódik, ezeknek az üzemeltetését, fenntartását ez a cég vállalná. És mind a két fél által belelátható lenne, hogy mennyiből gazdálkodunk, és mire vannak ezek a források elköltve, és megfelelően vannak-e elköltve, azért hogy ebből minőségi labdarúgót kapjon az első csapat.
Sajnos mindezekre negatív választ kaptunk, ők egyáltalán nem ebben látják a megoldást, hanem sokkal inkább a régi helyzet visszaállításában, ők azt gondolják továbbra is, hogy nekünk csupán egy ilyen első csapat szerepet kell ellátni, amik nekik biztosít egy esetleges kifutási lehetőséget, ami jelenleg nincsen meg, de egyébiránt ők maradnának a mostani megoldás mellett.
Az első csapat menedzsmentjének, illetve tulajdonosának a bevételek 50 százalékának való betekintést engedélyezték volna, nem éreztük abszolút törekedést arra, hogy az egységesítés felé mennének."

 

Gödörben az Újpest: az ultrák rövid, de velős véleménye - NB1.hu

Forrás: Újpest/Facebook Az Újpest a hétvégén a Diósgyőr otthonában vendégeskedett. A lila-fehér klub nem tudta megszakítani a DVTK jó sorozatát, a miskolciak 2-1-es győzelmet arattak. Az újpestiek jelenleg a kilencedik helyen állnak a táblázaton, a 11. pozíciót birtokló Zalaegerszeg hátránya csupán három pont Nebojsa Vignjevics együttesével szemben.

 

Az újpesti szurkolók egy része már jó ideje markáns véleményt fogalmaz meg Duchatel munkájával kapcsolatban, illetve sokan bojkottálják a meccseket: "a szurkolók érzelemből döntenek és érzelemből kommunikálnak, őket igazából ez bántja, és ezzel azonosítják ezt a problémát és ők ugye, azt mondják, hogy a belga tulajdonos elvette tőlük ezt a tradicionális címert, és ez okozta a megosztottságot. Azonban a megosztottságot nem a címerváltás okozta, az már csak egy kivetülése ennek, ez a sok-sok év rossz működés, és a háttérben lévő nézeteltérések okozták, ami már odáig vezetett, ahol most tartunk".

Arra a felvetésre, hogy lehetséges-e, az UTE-nek tett ajánlatban engedményeket tenni, lehet-e még békésen rendezni ezt a vitát, Barta ezt válaszolta:

"A legfontosabb tétel, hogy az utánpótlás helyzetét megoldjuk, aszerint ahogy az imént említettem, hogy mindenképpen az első csapat és az utánpótlás együtt dolgozom és transzparensen, átláthatóan működjön, illetve a másik az, hogy az egységesítés megvalósuljon, a tradíciók visszaálljanak, a címer kérdés megoldódjon.
Ajánlottunk egy olyat az UTE-nak, hogy a jövőben sokkal szigorúbb szabályok mentén legyen meghatározva az, hogy hogyan lehet a klub arculati elemeit megváltoztatni. Ez a szurkolókat is megnyugtatná, és azt mondanák, hogy amiért ők ide kötődnek, ami ezt a klubot jelképezi, amiért ezt a klubot szeretik, azt tényleg csak egy közös döntés útján lehessen megváltoztatni bármikor a jövőben".

Legfrissebb híreink