nb1.hu

Újpest: leégett a klublegenda háza, drámai helyzetbe kerültek

Összefogtak értük.

AZ UJPESTFUTSAL.HU JELENTÉSE:

"November 30-án egy megdöbbentő üzenet került ki a közösségi oldalakra volt játékosunk, Kolena Norbert párjától.

"Kedves ismerősök, barátok! Vasárnap éjjel sajnos leégett az otthonunk!
Szerencsére mi ki tudtunk még időben menekülni, de mindenünk odaveszett és otthon nélkül maradtunk egy 2.5 éves kisfiúval…"

Klubunk vezetői rögtön felvették a kapcsolatot a családdal, hogy miképpen tudnánk segíteni nehéz helyzetükben.

A házban voltak, amikor a kazán meghibásodása miatt tűz keletkezett óbudai lakásukban. Szerencsére sikerült kimenekülniük 2 és fél éves gyermekükkel együtt. A lakás azonban teljesen kiégett, gyakorlatilag semmi sem maradt. Futsalcsapatunk történetének legeredményesebb játékosa, a 116 mérkőzésen 69 gólt szerző Kolena Norbert és családja megmenekült, de nehéz helyzetbe kerültek. Szerencsére az önkormányzat segítségével azóta kaptak egy 1 szobás szükséglakást Békásmegyeren és a rokonok, a barátok a mindennapi boldoguláshoz szükséges dolgokban is segítséget nyújtottak. Az Újpest FC-220Volt vezetői is próbáltak segíteni különböző felajánlásokkal. Otthonuk szerencsére nem szenvedett szerkezeti károkat, így lehetőség van az újjáépítésre, ehhez azonban további segítségre van szükségük.

Ezért klubunk vezetősége úgy döntött, hogy a 2021. december 11-én, szombaton 20 órakor az UTE Szilágyi úti Sportcsarnokában játszandó Kecskemét elleni mérkőzést a család támogatására szeretnénk felhasználni. A találkozóra 1500 Ft-os támogatói jegyeket bocsájt ki klubunk és arra kérünk minden szimpatizánsunkat, hogy lehetőségük szerint normál helyett e támogatói jegyet vásárolják meg, ezzel is segítve abban, hogy a családnak kellemesebb Karácsonyban lehessen része.

Norbi, párja Dóri és kisfiúk Dominik köszönnek minden felajánlást és segítséget.
"Szerencsére a lakhatásunk is megoldódott. Viszont aki abban tudna nekünk segíteni, hogy a leégett otthonunkat újjá tudjuk építeni az jelezze nekünk…Bármilyen jellegű segítségnek örülünk, hisz nagyon nagy munka lesz mire újra lakhatóvá fog válni."

Aki esetleg nagyobb összeggel is tudná támogatni volt játékosunk családját, az a 10401804-85505251-50551009 -es számlaszámon Kolena Norbert nevére, Adomány címén megteheti.

Köszönünk minden segítséget!"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC