nb1.hu

Újpest: kupagyőzelem vagy dobogó – interjú Simon Krisztiánnal

Eladná-e Onovót és Tallót?

Készül az Újpest az előtte álló feladatokra, ami édes teher abból a szempontból, hogy a lila-fehérek tavaly megnyerték Magyar Kupát, ráadásul teljesen megérdemelten. Az Újpest indulhat a Konferencia Ligában, mely sorozatban régi, de nem túl kedves emlékű ellenfele ismét a Vaduz lesz.

A lilák szombaton hazai pályán játszottak a Diósgyőr ellen príma kis edzőmeccset, mert az ellenfelük az a Diósgyőr volt, mely gárda az NB I-be történő visszakerülésre készül, ráadásul már most sokkal szervezettebb és jobb csapat annál, mint amilyen az előző kiírás őszi, illetve tavaszi szakaszában volt (a rengeteg változtatás után).

Simon Krisztiántól, az újpesti drukkerhad egyik legnagyobb kedvencétől azt is megkérdeztük, hogy az újabb kupagyőzelmet, vagy a dobogós helyezést választaná-e a bajnokságban, kérdésünkre egyébként nevetve válaszolt. A meccsen egyébként hatalmas gólt vágott.

Mennyire szolgálta a nyári meló kellős közepén az NB I-be vágyó Diósgyőr elleni edzőmeccs a felkészüléseteket?
Nagyon jól illett a programunkba, mert tényleg jó ellenféllel játszottunk. A Diósgyőr feltehetően visszajut az NB I-be, a nagy melegben jó színvonalú mérkőzést vívtunk egymás ellen. Fontos volt, hogy mindenki játéklehetőséghez jusson és tudjuk csiszolni a játékunkat, mert van még pár nap az első tétmeccsünkig. A vezetőedzőnek mindenki bizonyítani akar, mert mindenki játszani szeretne.

Az edzőtábor mennyire sikerült jól? Nem csak a fizikai munka és az edzőmeccsek szempontjából érdekelne a válaszod.
Nagyon fontos volt! A csapategység nagyon rendben van. Mindenki játszani szeretne és tenni akar a csapatért, nagyon bízom benne, hogy ez a fajta hozzáállás kijön majd a tétmérkőzéseken is.

A tök üres stadionokban is ott voltam a meccseiteken, így átélhettem, ahogy egyre jobban összerázódtok, ami végül megérdemelt kupagyőzelmet eredményezett. Tudtok még tovább fejlődni?
Nagyon fontos az, hogy együtt maradjon a mag, viszont lett egy-két érkezőnk. A Diósgyőr ellen is lehetett látni, hogy Viana és Diaby is nagyon hasznos játékos. A fiatalok is nagyon jól illeszkednek be a csapatba, így joggal reménykedhetünk.

Onovo és Tallo neve olvasható a leginkább az átigazolási hírekben. Elengednéd őket?
Ahogy mondtam az előbb, egyben tartanám a csapatot, mert kíváncsi vagyok rá, hogy mire lehetünk képesek. Úgyhogy bízom benne, hogy nagyon sokat együtt tudunk majd még játszani.

Hogyan látod az esélyeiteket az NB I-es mezőnyben történt eddigi átigazolások fényében?
Mi erősödtünk! Ha nem lesznek távozóink, akkor alkalmasak lehetünk arra, hogy komolyabb célokat tűzzünk ki magunk elé. De most még a legfontosabb a Vaduz elleni első tétmeccsünk, arra készülünk.

Akkor rákérdezek a lényegre: címvédés a kupában vagy dobogó a bajnokságban?
Nem szeretnék választani, legyen meg mindkettő és akkor mindenki boldog lesz!

Magyar Kupa: megvan a sorsolás időpontja – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC