nb1.hu

Újpest: két évtizedes hullámvölgy nyomában

Jegyzet – Hagyományaihoz méltatlanul szerepel a lila-fehér klub

„Egy évtizede már…” – énekelték a dalt imádott csapatuk nyomorult helyzetében is határtalan lelkesedéssel fradista ismerőseim 2008 tavaszán, amely arra figyelmeztetett: bizony, régen volt Újpesten bajnokcsapat. Az NB II Keleti csoportjában harmadik éve sínylődő zöldeknek akkoriban ez az öröm jutott azzal az Újpesttel szemben, amely bár a korábbi években többször a bajnoki címért harcolt, legutóbb 1998 tavaszán nyert aranyérmet.

Egy-egy kupagyőzelem vagy kupadöntő közben azért „befigyelt”, ám a helyzet azóta sem változott. Aki az ezredforduló előestéjén ábrándozó kisdiák volt, ma már valószínűleg családos ember, az a bizonyos számláló pedig makacsul beragadt 20 bajnoki címnél.

Bár momentán valószínűleg a lassan húszévnyire rúgó nyeretlenségi széria az aranycsatát évek óta legfeljebb tisztes távolból szemlélő lila-fehérek legfőbb gondja; akkor, amikor aktuálisan három játéknappal az idény vége előtt a legendás klub közelebb van a kieséshez, mint az előzetesen célként kitűzött dobogós pozícióhoz, persze felesleges is volna ezzel bosszantania magát az egyszeri Újpest-szurkolónak. Sokak számára ma már az is boldogság volna, ha végre letelne a szakmai stáb kezét gúzsba kötő átigazolási tilalom vagy egyszer s mindenkorra befejeződnének a találgatások és a lehetséges vidéki helyszínek számbavétele helyett tartósan saját pályáján, a Szusza Ferenc Stadionban léphetne pályára az Újpest. Ahol az évek során egyre kevesebb a néző, az összkép pedig inkább halovány-lila.

A hétvégi, debreceni vereség után többek legrosszabb rémálmaiban már az is felsejlett, hogy a folytatásban a Videotonnal, a Haladással és a Fradival mérkőző Újpesttel akár még az a csúfság is megeshet, hogy az idényt záró derbi után a vonal alatt találja magát, a veszélyeztetett csapatok sorsolását figyelembe véve viszont erre azért kevés az esély. Arra inkább nagyobb a sansz, hogy miután visszatérhet az átigazolási piacra, lehetőségeihez mérten nagy megújulásba kezd a szebb napokat megélt futballklub.

Mindez már csak azért is aktuális volna, mert jövő ilyenkor „két évtizede már”…  És persze a magyar futball érdeke is ezt kívánná. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC