Újpest-Fradi kupadöntő: elképzelhetetlen, hogy ne legyen balhé?

Budapest – Több, mint ötezer újpesti bóklászik majd a Groupama Aréna környékén, nem a rendőrség döntött így.

Forrás:

Szinte elképzelhetetlen, hogy ne legyen balhé az Újpest–FTC döntő előtt. Több, mint ötezer újpesti bóklászik majd a Groupama Aréna környékén.

 

Aggodó újpesti szurkolók hozzászólásaitól hemzseg az internet a szombat esti Magyar Kupa-döntő előtt – írja a borsonline.hu. Kiderült ugyanis, hogy a nagy számú, több mint ötezer lila-fehér szimpatizáns számára az MLSZ és a rendőrség nem biztosít szervezett utaztatást a finálé helyszínére, a Groupama Arénához. Csak annyit közöltek, hogy a gyűjtő pont a Nagyvárad tér lesz, amit mindenki úgy közelít meg, ahogy akar. Onnan az újpestiek már rendőrségi biztosítás mellett juthatnak el a stadionba.

 

A metrón, illetve a város különböző tömegközlekedési eszközein így egészen könnyedén összetalálkozhatnak a két csapat drukkerei, ami – mondani is felesleges – sok jóval nem kecsegtet. Minden ember mellé nem állhat egy rendőr! Ráadásul az ötezer újpestivel szemben több mint tízezer fradista kel útra.

 

A helyzetet bonyolítja, hogy az FTC mérkőzéseket bojkottáló hívei – az előzetes becslések szerint 2-3 ezer szurkoló – demonstrációt tartanak. A IX. kerületi Bakáts téren gyülekeznek, és együtt vonulnak át a Népligetig, ahol kivetítőkön nézik majd a meccset. Habár a demonstráció szigorú rendőri biztosítás mellett zajlik, még belegondolni is rossz, mi történik, ha a két szurkolótábor kemény magja összetalálkozik. Erre egyébként sokak szerint a meccs után van nagyobb sansz, ugyanis a Népligetből bármerre szétszéledhet a tömeg. Szintén növeli a biztonsági kockázatot, hogy ha a kupa sorsa hosszabbításban dől el, akkor már metróval sem lehet elhagyni a helyszínt...

 

– Tudjuk, hogy az FTC vezetői azt szeretnék, hogy balhé legyen, de mi nem készülünk semmilyen atrocitásra. Békés felvonulást tervezünk – árulta el a lapnak Hamberger Ádám, a bojkottáló fradisták vezetője.

 

Nem a rendőrség döntötte el.

 

A rendőrség a Borsnak cáfolta azt az információt, miszerint „az MLSZ-el közösen hozta meg azt a döntést, hogy az újpesti szurkolók, ne szervezetten utazzanak a mérkőzésre.”

 

Miután az ORFK közleményéről értesült a szövetség, azt a tájékoztatást adta a Borsnak, hogy végül is a BKK miatt nincs szervezett út Újpestről, állítólag kivitelezhetetlen egy külön metró indítása. Hogy miért nem megoldható, arra nem kaptak érdemi választ.

Legfrissebb híreink