Újpest-DVTK: Feczkó Tamás öröme

A nagy melegről is beszélt a Diósgyőr edzője.

Forrás: DVTK/Facebook

Az Újpesttel mérkőzött meg a Diósgyőr szombaton, a találkozó 1-1-es döntetlennel zárult. A DVTK a 16. percben szerezte meg a vezetést Grozav gyönyörű góljával. A román légiós találatára Máté Zsolt válaszolt a második félidő elején, a lila-fehér játékos egy kapu előtti kavarodásnál volt a legszemfülesebb.

Újpest-DVTK: szoros meccset játszottak a csapatok - NB1.hu

 

Feczkó Tamás a lefújás után annak örült, hogy a begyakorolt játékelemeket visszaadták a játékosai az újpestiek ellen.

"A nagy meleg éreztette a hatását mind a két csapat játékán. A mérkőzésnek voltak olyan periódusai támadásban és védekezésben egyaránt, amik nagyon tetszettek, különösen az első fél órában. A második félidőben öt saját nevelésű játékosunk volt egyszerre a pályán. Védekezésben ekkor is megoldottuk, amit kértem, támadásban voltak hiányosságaink, de öt perccel a vége előtt így is nekünk volt ajtó-ablak ziccerünk. Aminek örülök, hogy azok a játékelemek, amiket begyakoroltunk, visszaköszöntek a meccsen, de sokat kell még gyakorolnunk, hogy automatizmussá váljanak" - nyilatkozta Feczkó a dvtk.eu-nak.

A piros-fehér csapat a következő héten a Pakssal vív edzőmeccset. 

Újpest FC - DVTK 1-1 (0-1)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 300 néző. Játékvezető:
Zimonyi Péter (Práth Dávid, Móré Balázs)
DVTK: Antal (Danilović, 46.) - Shestakov (Vági, 46.), Polgár, Hegedűs (Szűcs K., 61.), Memolla (Farkas M., 79.) - Márkvárt, Iszlai (Kispál, 67.) - Hasani (Korbély, 61.), Molnár (Zsiga, 67.), Grozav (Cortés, 67.) - Dražić (Ivanovski, 61.). Vezetőedző: Feczkó Tamás
Újpest FC: Banai (Pajović, 46.) - Pauljević (Katona M., 61), Risztevszki (Calcan, 61.), Máté Zs. (Koszta M., 61), Bureković (Kastrati, 61) - Bjelos (Szakály P., 61), Mitrović (Csongvai, 61) – Simon K. (Sedláček, 61), Stieber Z. (Onovo, 46.), Nwobodo (Bacsa, 61) - Tallo (Gigic, 61.) Vezetőedző: Predrag Rogan
Gólszerző: Grozav (0-1) a 16., Máté Zs. (1-1) az 52. percben.

Legfrissebb híreink