nb1.hu

Újpest-DVSC: döntött a kiállítás

Megérdemelt vastaps a légiósoknak.

Újpest-DVSC 3-1

Több szempontból is érdekesnek ígérkezett a viharos időszakot megélő Újpest és a DVSC csatája.

Egyrészt azért, mert eddig egyik csapat sem úgy szerepelt a bajnokságban, ahogyan a szurkolóik elvárták és ahogyan az a bajnokság előtti célkitűzések megfogalmazásakor kinyilvánítva lett. Másrészt azért, mert Debrecenben edzőt is kellett váltani (a Vidivel korábban bajnokságot nyerő Juan Carrillo lett a befutó), míg Újpesten továbbra is tulajdonosváltást követel a nép, a címer visszaállításával megspkéleve.

Egyébként az elmúlt napokban történtek újabb, úgynevezett háttéregyeztetések ebben az ügyben, a következő héten is lesznek megbeszélések, ám a vételi szándék legfontosabb pillére, az előleg még mindig nem érkezett meg Duchatelet számlájára.

A meccs úgy kezdődött, hogy lehetett érezni azt, hogy a csapatok kölcsönösen tisztelik egymást, de ez nem azt jelentette, hogy unalmas lett volna az eleje. Dzsudzsák Balázs, aki Huszti Szabolcsnál mélységi irányító középpályást játszott, most ennek a csapatrésznek a jobb szélén kezdett, mert Carrillo a 4-4-2-es és 4-4-1-1-es felállást favorizálta, játékhelyzettől függően.

Viszonylag felváltva próbálkoztak támadásokkal a csapatok, majd a 20. perctől még jobban felpörögtek az események, ami a feszültség megnövekedésével is járt.

Beridze a 20. percben némi szerencse segítségével megszerezte a vezetést az Újpestnek, de 7. perccel később Dzsudzsák 11-esből egyenlített. Az ítélet meghozatalához a VAR-ra is szükség volt, de jó döntés született, Csongvai valóban kézzel ért a labdába.

A gólváltás után maradt a jó iram, de az Újpest került jobban tempóba, Nikolics hibája után meg emberelőnybe is. A nyáron Budafokról érkezett játékos nem a legbiztosabb pontja a Lokinak, mint ahogyan tavaly a végül kiesett csapatának sem volt az, majd' mindegyik találkozón volt a mérkőzés végkimenetelét befolyásoló hibája. A helyére Baráthot cserélte be Carrillo, ami azért érdekes, mert alapból középpályás, egyébként Sós Bence hagyta el a pályát, aki szintén az, elölről az ő helyére Ugrai lépett vissza, hogy a második játékrészben ismét csúcsékbe kerüljön.

Fordulás után még jobban nyomott az Újpest, mint az első félidő hajrájában, Kone remek góljával megérdemelten szerezte meg az előnyt.

Az emberhátrányban játszó, ám küzdő Debrecen nem igazán jutott el nemcsak az Újpest tizenhatosához, de a másik térfélre sem, a hazaiak meg több gólt is szerezhettek volna, de végül már csak egyet sikerült Dibay közbenjárásával, aki szintén nagyon jól játszott.

A hazaiak nagyon fontos győzelmet arattak, de még ugyanúgy nagy bajban vannak, mint a vendégeik.

A MÉRKŐÉS FŐSZEREPLŐJE: MORY KONE
Amikor az Újpest a Budafok ellen továbbjutott a kupában, helyszíni riportban jeleztük, hogy nagy erőssége lehet majd a lila-fehéreknek úgyis, hogy Junior Tallo helyettese, de úgyis, ha mögüle indul. Joggal kapott vastapsot, amikor lecserélték.

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: MARKO NIKOLICS KIÁLLÍTÁSA
Egyenlő erők küzdelméből meddő Újpest-fölény lett. A középső védő Budafokon is rengeteget hibázott, a DVSC-ben sem ő a legstabilabb pont. Nagyon könnyen átvágták, mielőtt szabálytalankodott.

GÓLOK TÖRTÉNETE:
20. p.:
Mitrovics adott be jobbról laposan, középen Beridze becsapta Deslandes-ot (szerencséje is volt, mert visszapattant hozzá a landa), majd Bévárdit és Nikolicsot megelőzve, kissé jobbról, hét méterről jobbal a jobb alsó sarokba lőtt. 1-0

27. p.: Bódi jobb oldali beadása után Deslandes fejelt kapura úgy, hogy Csongvai magasra emelt kezén megpattant a labda, de Banai így is védett. A VAR viszont 11-est jelzett. Banai balra vetődött, Dzsudzsák meg higgadtan a bal alsóba lőtt. 1-1

57. p.: Mitrovics adott középre jobbról, ott Kone Baráth, Varga és Dzsudzsák között átvette a labdát, majd 14 méterről a bal alsóba bikázott. 2-1

87. p.: Antonov adott be balról, Diby érkezett Ferenczivel, aki a gólvonalon mentett az újpesti elől, de Deslandes testéről végül a kapuba pattant a labda. 3-1

JEGYZŐKÖNYV:

Újpest FC-Debreceni VSC 3-1 (1-1)
Szusza Ferenc Stadion, 1667 néző, v
: Erdős
gólszerzők: Beridze (20.), Koné (57.), Deslandes (87., öngól), illetve Dzsudzsák (27., 11-esből)
kiállítva: Nikolic (34.)
sárga lap: Kutrumbisz (84.), illetve Bévárdi (4.), Bódi (38.), Ugrai (61.)
Újpest: Banai – Kastrati, Kutrumbisz, Diaby – Csongvai (Pauljevic, 61.), Mack, Mitrovic, Katona (Bjelos, 74.), Antonov – Beridze, Koné (Viana, 75.)
DVSC: Gróf – Bévárdi, Deslandes, Nikolic, Ferenczi – Sós (Baráth, 39.), Bódi (Soltész, 83.), Varga, Dzsudzsák – Ugrai (Tischler, 83.), Németh (Babunski, 62.)
 

KÖVETKEZŐ FELADAT:
Az Újpest a Kispest vendége lesz, míg a DVSC a Paksot fogadja.

Tabella a linkre kattintva érhető el.

Edzői értékelések:

FRISSÍTÉS:

22.18:

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC