Újonc érkezik Gulácsiékhoz, Sallaiék idegenbe utaznak - előzetes

Szalai jelenlegi csapata a volt klubját fogadja.

Forrás: dierotenbullen.com

A címvédő és listavezető Bayern München az egyik "kedvenc" ellenfeléhez, a VfB Stuttgarthoz látogat a német labdarúgó-bajnokság pénteken kezdődő kilencedik fordulójában.

A Bayern legutóbb 2007. november 10-én, tehát több mint 13 éve kapott ki Stuttgartban, azóta két döntetlen mellett 11 alkalommal győztesen tért haza. A mostani idényben újonc stuttgartiak nyolc meccs után a tabella nyolcadik helyén állnak, de eddigi négy hazai találkozójukból egyet sem tudtak megnyerni.

A klub honlapján a középpályás Daniel Didavi úgy fogalmazott, olyan csapattal találkoznak szombat délután, amely ellen még jó játékkal is nehéz gólt szerezni, ezért előfordulhat, hogy veszítenek.

"Jó néhány fiatal játékosunk számára ez lesz az első alkalom, hogy a Bayern München ellen szerepelhetnek. Valószínűleg különleges lesz számukra, amikor a másik oldalon meglátják a világklasszisokat" - nyilatkozta. A 30 éves futballista úgy vélekedett, a Bayern mindig az egyik legjobb német csapat volt, az utóbbi években pedig még inkább dominánssá vált, ennek ellenére meg kell próbálniuk csapatként játszani, ahogyan eddig is tették.

"Meg kell próbálnunk a lehető legjobban kivitelezni a saját játékunkat, és bátran kell futballoznunk" - vélekedett Didavi.

A Bayern pontvesztése esetén a második helyezett Borussia Dortmund könnyedén a tabella élére állhat, ugyanis - ugyancsak szombat délután - a mezőny két nyeretlen csapatának egyikét fogadja. Az 1. FC Köln legutóbb 1991-ben tudott győzni Dortmundban, azóta négy döntetlen mellett 16 alkalommal kikapott.

A másik nyeretlen együttes, a sereghajtó Schalke 04 szombat este a Bajnokok Ligája-szereplő Borussia Mönchengladbach vendége lesz. A gelsenkircheniek bajnoki nyeretlensége már 24 mérkőzés óta tart, ami a második leghosszabb sorozat a Bundesliga történetében: a negatív csúcsot a Tasmania Berlin tartja, amely az 1960-as évek közepén sorozatban 31 találkozót játszott le sikertelenül.

A Schalke legutóbb január 17-én nyert bajnoki meccset, és éppen a Mönchengladbachot győzte le.

A magyar válogatott játékosok szombaton léphetnek pályára: Sallai Roland együttese, a Freiburg az Augsburg vendége lesz, Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata, az RB Leipzig pedig az újonc Arminia Bielefeldet fogadja. Szalai Ádám együttese, a Mainz vasárnap a Hoffenheimet látja vendégül, ám a középcsatár sérülés miatt biztosan hiányozni fog a keretből.

Bundesliga, 9. forduló:

szombat:
FC Augsburg-SC Freiburg 15.30
Borussia Dortmund-1. FC Köln 15.30
RB Leipzig-Arminia Bielefeld 15.30
Union Berlin-Eintracht Frankfurt 15.30
VfB Stuttgart-Bayern München 15.30
Borussia Mönchengladbach-Schalke 04 18.30
vasárnap:
Bayer Leverkusen-Hertha BSC 15.30
FSV Mainz 05-TSG 1899 Hoffenheim 18.30

A tabella:
 1. Bayern München           8  28-12  19 pont
 2. Borussia Dortmund        8  20- 7  18
 3. Bayer Leverkusen         8  16- 9  18
 4. RB Leipzig               8  16- 5  17
 5. Union Berlin             8  18- 8  15
 6. VfL Wolfsburg            8   9- 5  14
 7. Borussia Mönchengladbach 8  13-13  12
 8. VfB Stuttgart            8  16-12  11
 9. Werder Bremen            8  10-10  11
10. FC Augsburg              8  10-11  11
11. Eintracht Frankfurt      8  11-13  11
12. TSG 1899 Hoffenheim      8  14-15   8
13. Hertha BSC               8  15-18   7
14. SC Freiburg              8   9-19   6
15. FSV Mainz 05             8  10-21   4
16. Arminia Bielefeld        8   5-17   4
17. 1. FC Köln               8   8-14   3
18. FC Schalke 04            8   5-24   3

Legfrissebb híreink