Újabb válogatott játékos érkezett a Pakshoz

Hivatalos bejelentés.

A Paks közleménye:

"Örömmel tudatjuk szurkolóinkkal, hogy klubunk a mai nap folyamán megegyezett, és két évre szóló szerződést kötött Poór Patrikkal.

 

A 25 éves futballista eredeti posztját tekintve belsővédő, de, ha szükséges, a hátsó sorban mindkét oldalon bevethető. Újdonsült játékosunk jobblábas, 182 cm magas és már összesen 153 első osztályú mérkőzést abszolvált, így nem kérdés, rutinosnak tekinthető. 2007-ben Győrből az MTK fiataljaihoz igazolt, majd 2009-től két éven át a Liverpool(!) U18-as gárdáját erősítette. Hazatérését követően továbbra is a fővárosi kék-fehérek kötelékében maradt. 2017-ben a Puskás Akadémiához igazolt, ahol 2019 augusztusáig számítottak rá. Ami a címeres mezt illeti, Poór ötszörös U19-es, nyolcszoros U21-es és egyszeres felnőtt válogatott.

 

„Jó érzéseim vannak, mert egy olyan csapathoz kerültem, ahol nagyon jó a hangulat, és ezt a játékosállomány is mutatja, ami azonban ennél fontosabb, hogy úgy érzem, képesek leszünk nagy célokért küzdeni. Extra motivációm természetesen van, hisz’ egy új együttesbe érkeztem, ahol ráadásul mindenki sikeréhes. Szeretném minél előbb beküzdeni magam a kezdőjátékosok közé” - fogalmazott a kötelező papírok aláírását követően honlapunknak Poór Patrik.   

 

A transzferről ügyvezetőnk, Haraszti Zsolt így nyilatkozott „Poór Patrik személyében egy olyan labdarúgó érkezett hozzánk, aki több poszton is bevethető. Biztos, hogy komoly versenyhelyzetet fog teremteni.” 

 

Új játékosunknak megannyi paksi sikerben gazdag szezont kívánunk a jövőben!"

Legfrissebb híreink