nb1.hu

Újabb külföldi futballistával erősített a Fradi

A védelemben lesz bevethető a válogatott játékos.

A Fradiban folytatja a pályafutását Eldar Civic. A 23 éves balhátvéd az előző szezonban a Sparta Praha csapatában futballozott. Sokáig úgy tűnt, hogy Civic a Dinamo Zagreb ajánlatára bólint rá, de végül a magyar bajnokcsapat lesz a befutó. Civic az előző idényben 20 tétmeccsen jutott szóhoz a prágai csapatában, bár többnyire csereként vetette be őt a szakmai stáb. A Transfermarkt 1 millió euróra becsüli a Fradi kiszemeltjének az értékét.
 
 Az átigazolásról szóló Fradi-közleményt változtatás nélkül közöljük:
 
"Labdarúgócsapatunk megszerezte a Sparta Praha és a bosnyák válogatott balhátvédjét, Eldar Civicet. A 23 esztendős futballista nyert már szlovák bajnokságot a Nagyszombattal, a Spartával az előző szezonban harmadik lett, a bosnyák válogatott legutóbbi négy tétmérkőzéséből pedig háromszor is a kezdőcsapat tagja volt.
 
Bemutatás
 
Eldar Civic 1996. május 28-án született Bosznia és Hercegovina területén, Tuzlában. Eleinte a helyi egyesületben futballozott, majd a cseh élvonalban szereplő Slováckóhoz került, itt is mutatkozott be az első osztályban 18 évesen.
 
Első két teljes szezonjában már fiatalon is alapembere volt az együttesnek, amellyel két év alatt 44 felnőtt élvonalbeli bajnokit játszott.
 
2017 nyarán négyéves szerződést kötött vele Csehország rekordbajnoka, a 33-szoros aranyérmes Sparta Praha, amely azon a télen kölcsönadta őt a szlovák első osztályú Nagyszombatnak. A kölcsönidőszak igen jól sült el, hiszen Civic a csapattal meglepetésre megnyerte a szlovák bajnokságot. 
 

Hangolnak a nemzetközi kupacsapataink – az edzőmeccsek programja – NB1.hu

 

Az előző szezonban rendszeresen számítottak rá a Sparta Práhánál, 20 bajnokin és két kupamérkőzésen is pályára lépett. Az együttessel harmadik helyen végzett a cseh bajnokságban.
 
Civic a bosnyák válogatottnak is tagja, 2018 óta nyolc mérkőzése van a nemzeti csapatban. Idén három Európa-bajnoki selejtezőn – az örmények, a finnek és az olaszok elleni találkozón – is a kezdőcsapat tagja volt. Utóbbi, júniusi összecsapáson sokáig pontszerzésre is álltak Olaszországban, csak egy hajrában kapott góllal maradtak alul.
 
A nemzeti tizenegyben olyan társai vannak, mint a Juventus és a Roma sztárja, Edin Dzeko, valamint Miralem Pjanic, vagy korábbi labdarúgónk, a mieinktől néhány éve a Premier League-be igazolt Muhamed Besic."
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC