Újabb hírek a megműtött Huszti Szabolcsról

Visszatérhetett Fehérvárra a középpályás.

Forrás: MOL Fehérvár FC

Még szeptember 30-án, a 7. fordulóban szenvedett súlyos sérülést a Vidi középpályása, Huszti Szabolcs. Annak a fordulónak az egyik legnagyobb meglepetése volt, hogy a lila-fehérek 2-0-ra győzni tudtak a listavezető otthonában.

Huszti Feczesin Róberttel „találkozott”, ami után le kellett cserélni a 70. percben, majd két nappal később meg is kellett operálni, annyira súlyosan megsérült a bal oldali belső szalag a bal térdében. Huszti egyébként az eset után beszélt Feczesinnel, majd a nyilatkozataiban hangsúlyozta, hogy biztos benne, hogy a lilák támadója nem akart sérülést okozni, csupán kisebb taktikai szabálytalanság elkövetése vezérelte.

A középpályás állapotáról a Vidi honlapja most új információkkal jelentkezett Barta Gábor vezető fizioterapeuta beszámolójának köszönhetően:

 

"Huszti Szabolcs rehabilitációja a műtét utáni első napon elkezdődött, a mai naptól azonban már itt Székesfehérváron folytatódik a teljes gyógyulást elősegítő munka. Délelőtt megtörtént a varratszedés, a következő két hétben pedig a legfőbb célunk az lesz, hogy növelni tudjuk 90 fokig Szabolcs műtött lábának a mozgástartományát. Fontos megelőznünk azt, hogy beduzzadjon a térde, valamint azt is, hogy izomtömeget veszítsen. Különböző módszerekkel segítjük a szalag beépülését - ehhez a legkorszerűbb orvosi műszerek állnak rendelkezésünkre - valamint kezeljük a sebet. Nagyon az út elején járunk, de azt örömmel mondhatom, hogy eddig semmiféle komplikáció nem lépett fel, minden a tervek szerint halad - persze nagyon hosszú út vár még Szabolcsra a teljes felépülésig".

 

Huszti Szabolcs egyébként a tervek szerint fél év után térhet vissza a pályára.

Legfrissebb híreink