nb1.hu

Újabb film a magyar válogatott sikereiről

Hivatalos bejelentés.

AZ MTVA NB1.HU-NAK KÜLDÖTT KÖZLEMÉNYE:

"Zaj a csendben – filmet készített az M4 Sport a magyar válogatottról

Január 2-án 19 órakor tűzi műsorára az M4 Sport a Zaj a csendben című saját gyártású filmjét, amely több, mint 100 percben mutatja be azt a különös őszt, amikor a magyar labdarúgó-válogatott ismét kijutott a kontinensviadalra. A közszolgálati sportcsatorna azonban nemcsak a sikert, hanem az ehhez vezető utat is megmutatja: az idei eseményeket a Marco Rossival készített interjúk láncolata mellett a válogatott tagjainak személyes történetei kötik össze. 

A sportvilágban csonka év volt 2020, ennek ellenére a magyar labdarúgó-válogatottal rengeteg minden történt. A Zaj a csendben című filmben többek között ennek az évnek a fordulópontjai láthatók, aminek fontos eleme – és így nem hiányozhat a történetből – Marco Rossi 2018-as kinevezése és a csapat elmúlt két esztendeje.

„2020 elején az M4 Sportnál is úgy terveztük, hogy a márciusi pótselejtezőktől talán a szokottnál is több kulisszák mögötti részlettel tudjuk megörökíteni a válogatott életét – mondta Tóth Bálint, a film egyik készítője. – A koronavírus a mi számításainkat is áthúzta, amire reagálni kellett, változtatni a forgatási ötleteinken és terveinken. Hiszen amikor augusztus végén újra ott lehettünk egy válogatott összetartáson, már teljesen megváltoztak az addig megszokott munkafeltételek: a koronavírus új szabályai miatt már nem lehetett közel menni a csapathoz, a játékosokhoz; a távolságtartás az interjúkészítésnek is alapeleme lett. Az M4 Sport korábban külföldön is mindenhová elkísérte a csapatot – idén a ki- és beutazási szabályok miatt ezt csak Bulgáriába és Szerbiába tudtuk megtenni” – tette hozzá az M4 Sport szerkesztője.

Az M4 Sport az októberi külföldi mérkőzésen felül minden hazai mérkőzésen két extra forgató stábbal dolgozott a kapuk mögött, olyan különleges és eddig még nem látott képeket és megszólalásokat örökítve meg, amik valóban a kor hazai sportágtörténetének lenyomataivá váltak.

„Inkább „kordokumentumfilmnek” nevezném a Zaj a csendben-t, amiben az idén történteket a Marco Rossival készített interjúink láncolatán mutatjuk be. Ezzel párhuzamosan pedig a válogatott tagjairól tudhatjuk meg azt, mi történt velük az év elején, még a koronavírus előtt, vagy épp az elmúlt években. Természetesen az őszi Nemzetek Ligája-mérkőzések, és Eb-pótselejtezők legfontosabb történéseit is megmutatjuk, a játékosok külön történetei pedig az Izland elleni győztes mérkőzésen érnek össze” – árulta el Tóth Bálint.

A filmben többek között Szoboszlai Dominik, Szalai Ádám, Gulácsi Péter, Nikolics Nemanja, Loic Nego, Sallai Roland, Willi Orbán és Kalmár Zsolt gondolataiba is betekintést nyerhetnek a nézők, akik újraélhetik a csodát, ami valóban zaj volt az őszi csendben: a magyar labdarúgó-válogatott 2021-ben hazai pályán szerepelhet az Európa-bajnokságon.

ZAJ A CSENDBEN – 2020. JANUÁR 2. 19.00, M4 SPORT"

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC