nb1.hu

Újabb csapás az Újpest vezetőire: gyakorlatilag a Facebook is belilult

Továbbra is nagy az elégedetlenkedés.

Már rengeteg hírben beszámoltunk arról, hogy totálisan elmérgesedett a viszony az Újpest FC tulajdonosa, vezetői és a gárda szurkolói között. Utóbbiak kőkemény bojkottot hirdettek meg a gárda mérkőzéseire, aminek kézzel fogható és szemmel látható jelei voltak már eddig is a tavasszal.

Az első tavaszi fordulóban Debrecenben mosta le a Loki a pályáról a lila-fehéreket (4-0), majd borzalmas mérkőzésen kaptak ki otthon a Viditől (0-1), hogy utána Mezőkövesden pontot szerezzenek (2-2) úgy, hogy akár nyerhettek is volna. Egyébként egészen elismerésre méltó játékkal.

Magyar Kupa: beteljesül Hajdú B. István fenyegetése – NB1.hu

Szeged-Csanád Grosics Akadémia/Facebook Az NB I-ben és az NB II-ben már zajlanak a tavaszi küzdelmek, de a Magyar Kupában még csak most indul majd be az élet. Elméletileg nem is akármilyen csemegével, ráadásul érdekes előjelekkel.

Ám a pontszerzés után sem csillapodtak a kedélyek, a pálya használhatatlansága miatt (hónapokig dolgoztak a felújításán) elmaradt a Derbi, ez olaj volt az egyébként is izomból lángoló tűzre, meg olyan vezetői intézkedések is, melyek akadályoztak volna a fanatikusokat a tüntetésük megtartására a meccs eredeti időpontjában a stadion közelében.

Mint jeleztük, péntek és szombat éjszaka újabb feliratok és képek lepték el Újpestet, melyben Roderick Duchatelet tulajdonos távozását követelik a drukkerek. 

Kőkeményen üzentek az ultrák az Újpest vezetőségének is – képek – NB1.hu

Továbbra sem csitulnak a kedélyek Újpesten. Még mindig nincsen visszaállítva az eredeti, mindenki által kedvelt címer, a gárda eléggé beragadt a tavaszi rajton (a keddi, kövesdi pontszerzés alkalmával viszont akár nyerhetett is volna), a Derbi meg elmaradt a pálya alkalmatlansága miatt. A Honvéd-ZTE meccsen több dolog is bebizonyosodott.

És ha az eddigiek nem lettek volna elegek, ma újabb szintet lépett a drukkerek ellenállása az Újpest FC regnáló vezetősége iránt. Mint az 1999-es megalapításunk óta folyamatosan jelezzük, az Újpest a magyar és az egyetemes labdarúgás egyik legfontosabb klubja, káprázatos szurkolótáborral, melynek tagjai élnek és halnak mindennél és mindenkinél jobban imádott csapatukért. És az előbb felsoroltak miatt bármire hajlandóak érte!

Éppen emiatt ma ismét kőkeményet léptek!

Innentől kezdve következzék egy közlemény, mely gyakorlatilag lilává változtatta ma az amúgy kék alapszínű Facebookot. Változtatás és véleményezés nélkül közöljük. Ha az Újpest FC reagál rá, azt is változtatás és véleményezés nélkül közöljük:

Sziasztok!
A mai napon az alábbi nyílt levelet juttattuk el az ujpestfc@ujpestfc.hu e-mail címre:

Tisztelt Újpest FC!

Tisztelt Berta Csaba Ügyvezető Igazgató Úr!

„Kissrác voltam én,

Bámultam a csodát,

Együtt nőtt velem,

Az Újpesti Világ!

Élhetek bárhol,

Ide jövök haza,

Hűség, Büszkeség!

Újpesti Csoda!’

A fenti sorok egy csodálatos korszakban születtek.

Először „120 év Csoda” címmel hangzott el a lelátón a dal, amelyet zenekarunk vezetője Bokros László írt.

Azóta a Curva Mildenberger zenekar a „Legenda született” című dalához is az idézett mondatokat választotta refrénül.

Megdöbbenve értesültünk róla, hogy az Újpest FC hazai mérkőzésein a mi dalunkat használják fel a gólok utáni ünnepléshez, miközben mi a jelenlegi, egy WC-deszkát a tradicionális címer helyére helyező klubvezetéstől teljes egészében elhatároljuk magunkat. Minket senki sem keresett meg, és sajnos így az a hamis gondolat fogalmazódhat meg a szurkolókban, hogy mi bármilyen formában is szimpatizálunk a jelenlegi vezetési stílussal.

Arra kérjük Önöket, hogy álljanak el az eddigi gyakorlattól, és semmilyen formában se használják fel a Curva Mildenberger zenekar felvételeit!

A másik kérésünk is szorosan ide kapcsolódik.

Elképedve vettük észre, hogy mind a Szusza Ferenc Stadionban, mind a klub shopjában jól látható helyen megjelent az „Ide jövök haza” szlogen, amelyről szintén senki sem kérte ki a véleményünket. Semmiképpen sem szeretnénk a saját sorainkat a WC-deszkát piedesztálra emelő klub termékein, molinóin, reklámtábláin, reklámfelületein viszontlátni!

Arra kérjük Önöket, hogy a fent idézett sorokat, sehol, semmilyen körülmények között ne használják!

A jelenlegi helyzetben nyomatékosan kijelentjük, hogy a leghatározottabban elhatárolódunk a WC-deszka szellemiségétől, és nem szeretnénk, hogy összemossák egy csodálatos korszak csodálatos himnuszával!

Segítségét előre is köszönjük!

Tisztelettel,
Curva Mildenberger zenekar:

Bokros László
Barkóczi Richárd
Hromkó Zsolt
Lotz Dániel
Zakar Imre
Sillye Gábor
Bokros Gábor

2020. 02. 10.
Curva Mildenberger

 

KORÁBBAN, 18.43:

"Szipus Gera!", ordították az Újpest-szurkolók – visszakapták – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC