nb1.hu

Új támogatója lett a Kecskemétnek, a DVTK-val is összecsap a Vasas

A csapategységről nyilatkozott a paksi kapitány.

A KECSKEMÉT JELENTÉSEI:

"Csapatunk a pályán, klubvezetésünk pedig szokásához híven a háttérben készül javában a 2022/2023-as szezonra, melyet a Kecskeméti TE az OTP Bank Ligában kezd meg. Örömmel számolhatunk be róla, hogy új támogatóval bővült csapatunk, csatlakozott hozzánk a Piroska Szörp is.

– Nagy büszkeséggel tölt el minket, hogy a 2022/2023-as szezontól mi is részese lehetünk a Kecskeméti TE labdarugó klub sikereinek. A kecskeméti futball mérkőzéseket éveket óta követjük. A Piroska Szörp tulajdonosi köre három férfiból áll, így nem is volt kérdés, hogy amint tehetjük, sportcsapatok mögé is beállunk. A folyamatos fejlődést mi is szem előtt tartjuk a cégben, így igazán szimpatikus számunkra, hogy a KTE is folyamatosan megújul, építkezik, emellett a jövő nemzedékét is képzi az utánpótlásban. Óriási dolog, hogy a csapat ilyen nagy sikereket ért el az előző szezonban, izgalommal és kíváncsisággal várjuk a következő meccseket. Amit ígérni tudunk, hogy szörpkóstolóinkkal kellő energiát adunk a nézőknek a buzdításhoz, és mi is gőzerővel támogatni fogjuk a srácokat, hogy a lehető legjobb formájukat hozhassák. Hajrá KTE, hajrá Kecskemét – mondta az aláírást követően ifj. Sári Tibor, a Piroska Szörp tulajdonosa.

Klubunk számára büszkeség, hogy egy olyan kiemelkedő brand csatlakozik a régióból, azon belül is Bács-Kiskun megyéből csapatunkhoz, mint a Piroska Szörp.

– Nagyon örülünk annak, hogy egy olyan sikeres cég, mint a Piroska Szörp csatlakozott támogatói körünkhöz. Hiszünk abban, hogy a klub NB I-es szereplése Kecskemét mellett a régiónak és a megyének is büszkeségre adhat okot, amit közös helyi erővel, többen összefogva tehetünk minél eredményesebbé. A Piroska Szörp is helyi kötődésű családi vállalkozásként lett meghatározó márka, értékeik abszolút illenek ahhoz a klubmodellhez és filozófiához, amit mi is töretlenül igyekszünk építeni. A Piroska Szörp fejlődése és építkezése jó példa lehet klubunk számára is az élvonalban, örülünk annak, hogy sikereiket a sporttámogatáson keresztül szeretnék megosztani a szurkolókkal. Bízunk benne, hogy egy gyümölcsöző együttműködés veszi kezdetét – mondta klubunk ügyvezetője, dr. Filus Andor.

Bemutatkozás

A Piroska Szörp 1981 óta kapható, ismertségét és elismertségét Sári Tibornak köszönheti, aki 2004-ben vette át a gyártást és a forgalmazást. Tibor családi vállalkozását együtt vezeti fiaival; a Szikrai Borászati Kft. mára már sokkal inkább a Piroska Szörpökről ismert, mint boraikról. A szörpgyártás 2004-ben új lendületet kapott általuk és az üveges málnaszörp meghódította a vásárlókat országszerte. Évente közel 10 millió palack szörpöt értékesítenek a hazai kereskedelmi láncokban.

Az energiahatékonyság mindig nagyon fontos szempont volt a fejlesztések terén, a visszaváltható üvegeket korszerű üvegmosó rendszeren keresztül tisztítják, és a gyártás során felhasznált energia jó része is megújuló energiaforrásból származik.

A cég a folyamatos fejlesztéseket zömében önerőből végezte mindig, így lett egyre nagyobb és strukturáltabb a raktár, automatizált a gyártógépsor és bevezetésre került a legfejlettebb vállalatirányítási rendszer.

Az évtizedek óta piacvezető márka idén elnyerte a Magyarország kedvenc szörpje címet a Nők Lapja által szervezett versenyen."

"A héten folytatja munkát csapatunk, a felkészülési időszak utolsó hetébe lépünk, hiszen július 30-án már bajnoki mérkőzés következik hazai pályán a Vasas ellen. Addig még két mérkőzés vár a játékosokra.

A heti munkában annyi változás történik a múlt héthez képest, hogy már inkább a frissítés és a taktikai elemek, valamint a csapatjáték csiszolásán van a hangsúly, így a tréningek is ehhez illeszkednek. Hétközi edzőmeccs ezúttal nem lesz, szombaton viszont egymás után kétszer is összecsapunk az NB II-es Szeged-Csanád Grosics Akadémiával hazai környezetben.

A két találkozó 16:00-kor és 18:00-kor kezdődik, de mindkettőt zárt kapuk mögött rendezzük meg. Az eseményeket szokás szerint szöveges formában követhetik majd szurkolóink honlapunkon."

A VASAS JELENTÉSE:

"A 2022-23-as nyári felkészülés ötödik hetének végén újabb két edzőmérkőzést játszunk: szombaton 10 órától a Soroksár együtteséhez látogatunk, 17 órától pedig a DVTK csapatát fogadjuk hazai pályán.

A Soroksár SC ellen eddig 10 bajnoki mérkőzésen léptünk pályára: 6 Vasas-siker és két soroksári győzelem mellett ugyanennyi döntetlen született, mindegyik találkozót az NB II-ben játszottuk le. Közel nyolc éve, 2014. október 18-án – a régi Illovszky-stadionban – rendezték a legelső Soroksár elleni bajnoki találkozót, amelyet Ferenczi István, Lázok János és Grúz Tamás találataival 3-0-ra megnyertük. A legtöbb gólt hozó összecsapás 2019. december 15-én került megrendezésre: akkor összesen 8 találat született. Legutóbb három hónappal ezelőtt találkozott egymással a két csapat: a 2021-22-es NB II-es idény zárófordulójában – fordulatokban és gólokban gazdag meccsen – 3-3-as döntetlent játszottunk az Illovszky Rudolf Stadionban.

A Merkantil Bank Liga előző szezonjában 8. helyen végző Soroksár keretéből számos játékos távozott a nyári átigazolási időszak eddigi szakaszában: Abu Attila (szabadon igazolhatóvá vált), Csernik Kornél (Haladás), Csontos Dominik (FTC – kölcsönből vissza), Gyömbér Gábor (visszavonult), Katona Máté (FTC – kölcsönből vissza), Nagy Olivér (FTC – kölcsönből vissza), Magyari Szilárd (Dorogi FC), Orosz Marcell (FTC – kölcsönből vissza), Redzic Damir (FTC – kölcsönből vissza), Szerető Krisztofer (FTC – kölcsönből vissza, majd Nyíregyháza Spartacus FC) és Varga Ádám (FTC – kölcsönből vissza). Érkezett a klubhoz: Holczer Ádám (Tiszakécskei LC), Hajdú Roland (Dorogi FC – kölcsönből vissza), Halmai Ádám (MOL Fehérvár FC), Konstantinos Ikonomou (FC ŠTK 1914 Šamorín), Króner Martin (PMFC), Pintér Dominik (Budaörsi SC) és Vági András (Mezőkövesd Zsóry FC).

A Soroksár SC vezetőedzője Lipcsei Péter, munkáját a szerb Dejan Milovanovic mellett az idén júniusban az MTK női csapatának éléről távozó Farkas Attila asszisztens edzőként segítik, Végh Zoltán pedig a kapusedzői feladatokat látja el.

A Soroksár SC július 4-én kezdte a nyári felkészülési időszakot, azóta két edzőmeccset játszottak le: a Ferencvárosi TC II ellen Gera Zalán góljával 1-0-ra nyertek, illetve múlt szombaton a Kovács – Vági, Króner, Kékesi, Csontos – Hudák, Haris – Varga, Lőrinczy, Hajdú – Lovrencsics összeállítású csapat 1-1-es döntetlent ért el a III. Kerületi TVE ellen.

Délután a DVTK csapata ellen lépünk pályára hazai pályán. A két klub eddigi közös meccstörténelme során összesen 102 alkalommal – ebből 95-ször az első osztályban, 4 mérkőzésen a második vonalban, illetve 3 kupadöntőn – találkozott egymással. A Diósgyőr elleni összecsapások alkalmával 53 alkalommal nyertünk, míg riválisunk 28 párharcból került ki győztesen, 21 meccsen pedig pontosztozkodással ért véget a kilencven perc. Az első Diósgyőr elleni bajnoki találkozónkat 1942. november 29-én rendezték, a nézőcsúcs pedig az 1968. szeptember 1-jén lejátszott párharcra tehető, akkor 30.000 néző látogatott ki a régi DVTK-stadionba. A legnagyobb különbségű győzelem csapatunk nevéhez fűződik: 1970. november 8-án a Fáy utcában, 4.000 néző előtt 6-0-ra nyertünk Machos Ferenc vezetőedző irányításával. Érdekesség, hogy akkor a DVTK vezetőedzője egy Vasas-legenda, Mathesz Imre volt. A legtöbb gólt hozó összecsapásból szintén mi kerültünk ki győztesen: 14 évvel ezelőtt, 2008. április 5-én a DVTK stadionjában 4-5 lett a végeredmény.

Az idei nyári átigazolási időszakban jelentősen átalakult az NB II legutóbbi idényében 3. helyen végző DVTK kerete. Bényei Ágoston (DVSC), Bokros Szilárd (Puskás Akadémia FC – kölcsön után végleg), Csirmaz István (Puskás Akadémia FC), Farkas Dániel (Mezőkövesd Zsóry FC), Holdampf Gergő (Szombathelyi Haladás), Lukács Dániel (Kecskeméti TE), Makrai Gábor (Aqvital FC Csákvár – kölcsönből vissza), Orosz Marcell (DEAC – kölcsönből vissza), Papp Marcell (Budafoki MTE), Szőke Adrián (Heracles Almelo, szabadon igazolhatóként), Viczián Ádám (Vasas FC), Zsemlye Balázs (PMFC – kölcsönből vissza) és Koman Vladimir (szabadon igazolhatóként, legutóbb Chennaiyin FC) érkezett a klubhoz, Belényesi Csaba (Kecskeméti TE), Borsos Vilmos (Paksi FC – kölcsönből vissza), Csatári Gergő (Kolorcity Kazincbarcika SC – kölcsönbe), Hornyák Marcell (Aqvital Csákvár FC – kölcsönbe), Horváth Zoltán (Tiszakécskei LC), Dejan Karan (visszavonult), Kispál Tamás (Eger SE – kölcsönbe), Kocsis Dominik (Budapest Honvéd – kölcsönből vissza), Lucas (Kisvárda Master Good – kölcsönből vissza), Makrai Gábor (PMFC), Molnár Gábor (Mezőkövesd Zsóry FC), Németh Márió (Budafoki MTE), Orosz Donát (Eger SE – kölcsönbe), Orosz Marcell (DEAC – kölcsön után végleg), Polgár Kristóf (Gyirmót FC Győr), Rotem Keller (Maccabi Netanya FC, kölcsönből vissza) és Zsolnai Richárd (FC Ajka) pedig távoztak a DVTK keretéből.

Szombat délutáni ellenfelünk vezetőedzője Dragan Vukmir, a szerb és magyar állampolgársággal is rendelkező 43 éves szakember háromszoros magyar bajnoknak és háromszoros kupagyőztesnek mondhatja magát. Munkáját Szász Ferenc másodedző, Tuska János kapusedző és Jovan Markovic erőnléti edző segítik.

A DVTK a 2022-23-as nyári felkészülés során három edzőmérkőzést játszott: az NB II-be feljutó Kolorcity Kazincbarcika SC ellen 1-1-es döntetlenre végeztek, míg az NB I-ben szereplő Kisvárda Master Good és a Mezőkövesd Zsóry FC ellen egyaránt 3-2-re nyertek idegenben.

Tájékoztatjuk szurkolóinkat, hogy a találkozók mindkét esetben zárt kapuk mögött kerülnek megrendezésre. A Soroksár és a Diósgyőr elleni felkészülési mérkőzéseket klubunk hivatalos weboldalán szöveges formában közvetítjük, a meccsek után pedig összefoglaló cikkekkel és fotógalériákkal jelentkezünk. Hajrá, Vasas! Mindörökké, Angyalföld!"

PAKS – IDÉZET A KLUBHONLAP SZABÓ JÁNOSSAL KÉSZÍTETT INTERJÚJÁBÓL:

"Négy fiatalunk kapott profi szerződést, és hárman érkeztek az átigazolási időszakban, némiképpen megmozdult a keret…

Az edzőtábor kicsit mindig arra is jó, hogy az új játékosok könnyebben beilleszkedjenek, bár aztán velünk nagyon könnyű megtalálni a közös hangot. Egyáltanán nem vagyunk nehéz közeg, sőt…, Mindenki jó fej, zökkenőmentes tehát a csapategység! 

Fiataljaink munkáját hogy láttad?

Le a kalappal, tették becsülettel a dolgukat mind a hétköznapokban, mind pedig az edzőmérkőzéseken. Az szépen látszott, van bennük potenciál. Lehet rájuk számítani, így maximálisan beleillenek a csapatunkba.

Szűk két hetünk maradt a rajtig, megleszünk?

Rendbeteszünk mindent, minden puzzle darab a helyére fog kerülni. Jön a frissítés ideje, e hétvégén főpróbát tartunk, és reméljük, addigra minden működni fog. Ha azonban egy-két dolgon még csiszolnunk kellene, semmi gond, további egy hetünk lesz a Fehérvár elleni első bajnokinkig. Úgy vélem, jó úton, jó szinten vagyunk."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC