nb1.hu

Új posztot kap a visszavonuló budafoki

Hivatalos bejelentés.

ÍME, A BUDAFOK HIVATALOS KÖZLEMÉNYE:

,,Korábbi csupaszív középpályásunk, Veszelinov Vladimir a jövőben játékos-megfigyelőként dolgozik a BMTE sikereiért.

"Ez egy bizalmi poszt, ami korábban nem létezett a klubnál. Játékosként is nagyon szerettem a budafoki közösséghez tartozni és örülök annak, hogy aktív pályafutásom után is a BMTE sikereiért dolgozhatok" – mondta Veszelinov Vladimir, aki visszavonulását követően játékos-megfigyelőként folytatja a munkát.

A kiemelkedő munkabírásáról és alázatáról is ismert Veszelinov Vladimir 2016 nyarán igazolt Budafokra. A Vajdaságból származó védekező középpályás az elmúlt négy szezonban összesen nyolcvanegy tétmérkőzésen lépett pályára klubunk színeiben. Részese volt emlékezetes Magyar Kupa-menetelésünknek, valamint az NB III-ból és az NB II-ből történt feljutásnak is.

36 évesen új fejezet kezdődik az életében. Ezentúl nem az öltözőben és a páyán, hanem a lelátón és az irodában tölti majd mindennapjait.

"Olyan típusú játékosokat keresünk, akik tökéletesen beleillenek a klub koncepciójába" – mesélte új feladatainak részleteiről Veszelinov Vladimir. "Az én teendőm, hogy megtaláljam a megfelelő futballistákat és a lehető legtöbb információt szerezzem meg róluk. Ismernem kell a piacot, kapcsolatokat kell építenem a klubokkal, mérkőzésekre kell utaznom, többször látnom kell a pályán a kiszemelt játékost, végül pedig a véleményemmel kell segítenem a döntéshozatalt. Menni, nézni, megtalálni. Ez az európai topkluboknál is így működik."

Veszelinov Vladimir szerint a pályafutása során több országban megszerzett tapasztalatai nagyban segítik a munkáját. Elmondása szerint a magyar piac mellett elsődlegesen Szerbiára és Horvátországra koncentrál majd, ahol több, magyar felmenőkkel rendelkező játékosban is komoly érték rejlik.

"A klub filozófiájának megfelelően a határontúli, magyar származású labdarúgókra kiemelten figyelünk" – fogalmazott játékos-megfigyelőnk. "A vajdasági régióban vagy épp Eszék környékén sok tehetséget lehet találni. Olyanokat, akik később akár a magyar válogatottban is bemutatkozhatnak. Az is a feladatom része, hogy ezeket a játékosokat – amennyiben minden szempontból megfelelőek a BMTE számára – ne hagyjam elkallódni."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC