nb1.hu

Új edzője előtt szakította meg a rossz sorozatát a Vidi

Nikolics újabb mérföldkőhöz ért el.

ZTE-MOL Fehérvár FC 0-2

Nagyon fontos győzelmet aratott a Vidi Fehérváron, amivel egyrészt visszakerült a dobogóra, másrészt hat meccses nyeretlenségi sorozatot tört meg a csapat. A vezető gól után már érezni lehetett a fehérváriakon, hogy kevésbé görcsösek, ez a három pont újra elindíthatja felfelé a tabellán a csapatot. A mérkőzést a helyszínen tekintette meg a Szabics-Juhász-Torghelle trió, amely áprilistól átveszi a csapat irányítását.

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: GYURJÁN MÁRTON

Egyáltalán nem rajta múlott, hogy a csapata kikapott. Hihetetlen formában védett, a gólokról nem tehetett, viszont megóvta a Zalaegerszeget egy nagyobb veréstől.

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: A TIZENEGYES ÉS A KIÁLLÍTÁS

Lélektani szempontból nagyon fontos volt ez a Vidinek, hiszen megszűnt ezután a csapat görcsössége. Egy gólos hátrányból, ráadásul 10 emberrel, nem igazán volt valós esélye a ZTE-nek visszajönni a meccsbe. A Piros lap miatt ráadásul nehezebb dolga lesz Boér Gábornak a követekező meccs keretének a kialakításában.

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

64. p.: Tanaszin könyökölte le a tizenhatoson belül Petrjakot, tizenegyest ítélt a bíró, illetve kiállította a ZTE játékosát, mivel a második sárga lapját kapta a meccsen. A büntetőhöz Nikolics állt oda, aki magabiztosan értékesítette a lehetőséget, ezzel a 100. fehérvári gólját szerezte, így már csak 11 gól választja el az örökranglista első helyezettjétől, Szabó Józseftől. 0-1

78. p.: Alef parádésan indított a Negót, aki néhány lépést után, 13 méterről a jobb alsóba lőtt. 0-2

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A következő körben a ZTE Mezőkövesdre látogat, míg a Fehérvár a Paksot látja vendégül.

JEGYZŐKÖNY:

ZTE FC-MOL Fehérvár FC 0-2 (0-0)
Zalaegerszeg, zárt kapus, v.: Iványi
ZTE FC: Gyurján – Lesjak, Németh E., Bobál D. – Tanasin, Favorov (Papp, 67.), Sankovic, Kovács B. (Németh D., 87.), Bedi – Futács (Tajti, 68.), Koszta M.
Fehérvár FC: Kovács D. – Bolla (Dárdai, 82.), Rus, Stopira, Hangya – Pinto (Alef, 71.), Fiola – Nego, Houri (Bourard, 83.), Bamgboye (Petrjak, 59.) – Nikolics (Zivzivadze, 72.)
gólszerzők: Nikolics (64., 11-esből), Nego (78.)
sárga lap: Sankovic (38.), Tanasin (56., 63.), illetve Nikolics (42.), Bamgboye (51.)
kiállítva: Tanasin (63.)

A tabella a linkre kattintva érhető el.

REAKCIÓK:

Megtalálta a kiutat a gödörből a Vidi? – reakciók – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC