Ugyanazt méltatták a Groupamában, Supka Csertőinek "bókolt" - reakciók

A Loki edzőjében maradt hiányérzet.

Forrás: Simon Zoltán/nb1.hu

Szombaton három mérkőzéssel folytatódott az NB I-ben a 15. forduló. A Mezőkövesd Gyirmóton szerzett három pontot, a Fradi nem bírt a Puskás Akadémiával, a rangadó 1-1-es döntetlennel zárult. A DVSC 2-1-es vereségbe futott bele a ZTE otthonában. Cikkünkben összegyűjtöttük a vezetőedzők értékeléseit. 

Gyirmót-Mezőkövesd 0-1

Csertői Aurél: "Ragyogóan kezdtük a mérkőzést, több helyzetet is kialakítottunk 20 perc alatt, amiket sajnos nem tudtunk értékesíteni. Fontos lett volna, hogy vezetést szerezzünk. Az első félidő második felében az ellenfél akarat érvényesült inkább, holtpontunk volt. Második félidőt szokásunkhoz híven góllal kezdtük, pontrúgásból kaptuk meg a gólt, próbálkoztunk ezután is, voltak így is lehetőségek de az ellenfél nagyon jól védekezett és emellett veszélyes kontrákat is vezettek, bár ezeket szerencsére ki tudtuk védekezni.  Második félidőben nem éltünk a lehetőségekkel, mindig rossz döntéseket hoztunk az utolsó pillanatokban, de volt esély az egyenlítésre." (gyirmotfc.hu)

Supka Attila: "Tudtuk, hogy az Aurél csapatai ellen nagyon nehéz játszani és ez be is igazolódott. Nem játszottunk jól, nagyon sok hiba jellemezte a játékunkat az első félidőben, nem tudtunk az ellenfelünk mögé kerülni. Rengeteg eladott labdánk is volt, ezeket nem nagyon engedhetjük meg, mert pont ezért, az előre játék nem lesz gördülékeny. Második félidőben agresszívabban jöttünk ki, mind védekezésben, mind pedig támadásban is több labdát tartottunk meg. Hatékonyságon kellene még javítanunk, mert a minőség benne van a csapatban. Nagyon fontos győzelmet arattunk." (gyirmotfc.hu)

FTC-Puskás Akadémia 1-1

Peter Stöger: "Nem egyszerű összefoglalni ezt a meccset, hiszen úgy gondolom, az első félidőben megfelelően irányítottuk a játékot. A szünetben átbeszéltük, hogy mit szeretnénk javítani a második félidőre. Szerettük volna gyorsabban járatni a labdát, kevesebb labdaérintéssel. Sajnos sikerült a semmiből visszahozni az ellenfelet a meccsbe. A piros lap utáni 10 percben még nem igazán voltunk urai a labdának. Az utolsó 10-15 percben megfelelően támadtunk, ezt a játékot kellett volna hosszabb ideig játszani. Természetesen azt sem szabad elfelejteni, hogy az ellenfél kapusának nagy védései voltak, aminek ez lett a végeredménye. Civic lábsérülést szenvedett, jelenleg kórházban vizsgálják. Néha azt éreztem, hogy kicsit sokáig tartogattuk a labdát, valamint több beadást is szerettem volna látni. Lehet, hogy bizonyos helyzetekben nem a legjobb döntéseket hoztuk ma, de az ellenfelet is tisztelni kell, ugyanis a Puskás Akadémia nagyon erős. Botka lecserélésének az oka a sárga lap volt, szerettük volna tizenegy emberrel befejezni a meccset. Megfelelő a konkurenciaharc a posztján."

A Puskás Akadémia edzője engedte volna a keményebb játékot. Az nb1.hu azt kérdezte, hogy ezzel egyetért-e a Fradi trénere:

"Nem tudom mit értett ez alatt az ellenfél edzője. Nagyon sok egyértelmű szabálytalanság volt, Civic ellen például egy súlyos szabálytalanság történt. A pirosat eredményező második sárga is egyértelmű sárga volt minden mérkőzésen."

Hornyák Zsolt: "Nehéz mérkőzés van mögöttünk. A csapatom ma nagyot küzdött, főleg a második félidőben, amikor emberhátrányba kerültünk. Az első félidőben hiányoltam a labda megtartását fent Kozák személyében. A második félidőre a csapat több erővel ment ki a pályára. A Fradi nagy nyomást tett ránk, kis túlzással az összes támadóját bevetette. Meg szeretném dicsérni a csapatomat, főleg a második félidőben nyújtott példás küzdésért. Nem akarok találgatni, de ha nincs a kiállítás, lehet a három pontot is megszereztük volna. Az első félidőben nagyon passzívak voltunk. Hiányoltam, hogy nem rúgtunk kapura. Kozák nagyon a szélekről játszott, így próbált labdát kapni. Slagveert taktikai okokból cseréltük le. Azt éreztem, hogy kihúzzuk 1-1-es eredménnyel, hiszen nagyon összeállt a csapat. Éreztem a vérszagot a csapaton. A jó védekezés mellett Markek Tomi bravúrjai is kellettek. "

Az nb1.hu azt kérdezte, hogy Szolnoki lecserélésén gondolkodott-e Hornyák Zsolt?

"Nem gondolkodtam ezen. Roli még az edzéseken is így játszik, vagyis szívvel játszik. Csirmaz István egyébként sérült, ezért sem gondolkodtam a cserén. A bíró többször hagyhatta volna, hogy menjen a játék. Nagyon sok apró ütközésért jött a sárga. Ilyen meccseken a bírónak kicsit többet kellene engednie, hiszen amikor kilépünk a nemzetközi porondra, akkor mindenki megbüntet minket. Örültem egyébként ennek az atmoszférának."

ZTE-DVSC 2-1

Ferenczi István: "A játékosok mindent megtettek a győzelemért. Megérdemelten nyertünk, nagyon kellett ez a három pont. Egy nagyon jó erőkből álló Debrecent győztünk le." (haon.hu)

Joan Carrillo: "Nem kezdtük rosszul a meccset, de utána a ZTE átvette az irányítást, igaz, Ugrai révén egy nagy lehetőségünk nekünk is volt. Ezzel együtt az első játékrész után megérdemelten vezetett a Zalaegerszeg. A második félidőben kontrolláltuk a mérkőzést, sikerült is egyenlíteni, aztán viszont újra elkerülhető gólt kaptunk. A 0 pontnál többet érdemeltünk volna." (dvsc.hu)

Legfrissebb híreink