Ugyanazt a meccset látta a Vidi ellen a Fradi védője, mint az edzője - NB1.hu
Magyar focihírek
minden mennyiségben
NB2 logó
NB3 logó
Ihor HaratinFerencvárosVidiMagyar Kupaértékelésnyilatkozat

Ugyanazt a meccset látta a Vidi ellen a Fradi védője, mint az edzője

Simon Zoltán - 2019. március 14. csütörtök 08:39
Szükség lesz az elemzésekre.
Kép forrása: Ferencváros
Szerhij Rebrov, az FTC vezetőedzője azt is mondta a Viditől tegnap elszenvedett, 2-1-es vereséget követően, hogy nehéz olyan csapat ellen játszani, mely tíz emberrel védekezik. Mint ismeretes, a Vidi 2-1-re nyert a Groupama Arénában a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének az odavágóján.
 
Azzal, hogy az FTC játszott fölényben a mérkőzésen, játékosa, Ihor Haratin is egyetértett a klub honlapjának az adott értékelésében.
 
„Mi irányítottunk végig a találkozón, de nem sikerült elegendő helyzetet kialakítanunk. A Vidinek a góljain kívül nem volt lehetősége, de nem szabad megengednünk, hogy rögzített szituációkban legyőzzenek minket, ugyanis mindkét gólunkat így kaptuk. Meg kell néznünk, hol vétettünk hibákat és ezeket ki kell elemeznünk. Nincsen semmi sem veszve, el kell kerülnünk ezeket a hibákat, így kiharcolhatjuk a továbbjutást. Viszont előtte még van egy bajnokink a Haladás ellen, fontos lenne, hogy győzelemmel vonuljunk a válogatott szünetre.”
 
A mérkőzés kulcsfontosságú jellemzője volt tehát, hogy a vendégcsapat hibátlanul használta ki a „kínálkozó” lehetőségeit. A zárójel azért ildomos, mert mint az FTC megszólalói is utalnak rá, a szabadrúgások- és a szögletek még nem kell, hogy egyből gólhelyzeteket jelentsenek.
Szólj hozzá Te is!
LEGFRISSEBB HÍREK
2019. 05. 21. 21:13

Böde átigazolása: fontosat mondott a menedzsere

Csak két csapat létezik a támadónak.
2019. 05. 21. 21:00

Az MTK-val kiesett a ZTE-vel feljutott a magyar válogatott

Egymás után harmadszor érte el a bravúrt.
2019. 05. 21. 20:09

Maradok a Honvéd szurkolója – interjú a Svájcba távozóval

Ígért valamit a kupadöntőre.
2019. 05. 21. 18:34

Marco Rossi szűkítette a válogatott keretét

Három játékos került ki, bejelzett Gulácsiék csapata.
2019. 05. 21. 20:36

Játékoskeretben történő nagy változásokat ígért a szakmai igazgató

Új csapatot építenek.
2019. 05. 21. 12:50

ETO: új edző után több új játékos is aláírt, távozók is vannak

Kondás és Feczkó is jelölt volt a posztra.
2019. 05. 21. 20:43

Megamardt az esély a feljutásra - reakciók

Felvették a versenyt a bajnokaspiránssal.
2019. 05. 21. 13:38

Már csak 1 pontra az éllovastól - gólok története

Több, mint 1 órát játszottak 10 emberrel.
2019. 05. 21. 18:27

Loki: eldőlt Tőzsér sorsa

Hivatalos bejelentés.
2019. 05. 21. 18:07

Lipcsei csapatától igazolt kapust a Vidi

Hivatalos bejelentés.
2019. 05. 21. 09:59

Nagy szavakkal mutatkozott be az ETO új vezetőedzője

Nem egyedül érkezik.
2019. 05. 20. 21:55

Bemutatta új vezetőedzőjét a Győr

Nincs meglepetés.
2019. 05. 21. 10:47

Amikor a gyerekkori haverok az NB III-ban csapattá válnak

Csodás szavak.
2019. 05. 20. 18:38

Elképesztő edzői nyilatkozat a feljutásra esélyesnél

Egészen egyedi részletet értékelt!
2019. 05. 21. 16:56

Edzőkre sújtott le keményen a Fegyelmi Bizottság

A testület legújabb ítéletei.
2019. 05. 21. 16:46

DVTK: profi szerződést kapott a tehetséges magyar

Hivatalos bejelentés.
2019. 05. 21. 13:45

Muszbek a nézőszámokról: "Majdnem és kizárólag a Ferencvárosnak köszönhető"

Tartalékok vannak a szurkolói létszámot és a bevételt illetően.
2019. 05. 21. 13:17

Puskás Akadémia: Komjáti utódja és a 700 ezres igazolás

Állítólag már aláírt a román élvonalból érkező.
LEGFRISSEBB HÍREK
HÍRLEVÉL
Foci hírek első kézből!
TABELLA
1Ferencvárosi TC74
2MOL Vidi FC61
3DVSC51
4Budapest Honvéd49
5Újpest FC48
6Mezőkövesd Zsóry FC44
7Puskás Akadémia FC40
8Paksi FC39
9Kisvárda Master Good38
10DVTK38
11MTK Budapest34
12Szombathelyi Haladás30
FACEBOOK
Kövess minket Facebookon, hogy labdába rúghass, ha fociról van szó!