nb1.hu

U21-es válogatott: változások Gera Zoltán csapatában – reakció

Csütörtökön felkészülési mérkőzés jön.

A felnőtt válogatott mellett U21-es nemzeti együttesünkre is felkészülési mérkőzés vár csütörtökön: Gera Zoltán legénysége Azerbajdzsánnal fog összecsapni. Az MLSZ tájékoztatása szerint történtek változások a keretben. Íme a szövetség közleménye:

"Az U21-esek összetartása vasárnap kezdődött meg Telkiben, hétfőn délelőtt az MLSZ edzőközpontjában a csapat egyik fele regenerációs gyakorlatokat végzett, a másik fele teljes értékű edzésen vett részt. A keretben voltak változások, Senkó Zsombor és Horváth Krisztofer nem tudott elutazni a csapattal, helyükre Őri Levente, Vitális Milán és Németh Dániel került, így végül 25 játékos utazott el hétfőn délután Törökországba.

– Az első napon a szeptemberben már gyakorolt taktikai elemeket ismételtük át, amire azért is szükség volt, mert hét új játékos szerepel a keretben, ők most találkoztak először az alapelveinkkel. Továbbra is keressük az egyes posztokra az ideális játékosokat, valamint igyekszünk minél erősebb csapategységet építeni, mert ez elengedhetetlen a taktikai elemek megfelelő végrehajtásához a pályán. A csütörtöki, Azerbajdzsán elleni mérkőzésen szeretnénk játékban előrelépni, eredményességben pedig folytatni a szeptemberi mérkőzéseken kezdett sorozatot – mondta az mlsz.hu-nak Gera Zoltán.

Az azeriek elleni csütörtöki mérkőzés magyar idő szerint 16.00 órától az m4sport.hu oldalon élőben követhető lesz."

Az U21-es válogatott kerete:

Kapusok:

Hegyi Krisztián (West Ham United)
Molnár Zsombor (Dorog)
Őri Levente (Ferencváros)

Védők:

Szabó Alex (Bp. Honvéd)
Balogh Botond (Parma)
Alaxai Áron (Csákvár)
Iyinbor Patrik (Vasas)
Debreceni Ákos (Siófok)

Középpályások:

Kállai Kevin (Mezőkövesd)
Szabó Bálint (Újpest FC)
Bényei Ágoston (DVTK)
Kosznovszky Márk (Kozármisleny)
Mario Lucas Simut (Haladás)
Kata Mihály (MTK Budapest)
Bocskay Bertalan (Bp. Honvéd)
Komáromi György (Puskás Akadémia)
Benczenleitner Barna (ETO FC)
Vitális Milán (ETO FC)

Támadók:

Vancsa Zalán (Lommel)
Kocsis Dominik (Bp. Honvéd)
Kovács Mátyás (MTK Budapest)
Tóth Milán (Sturm Graz II)
Szalay Szabolcs (ZTE)
Katona Bálint (Kecskeméti TE)
Németh Dániel (ZTE)
 

Kapcsolódó hírek