U21-es válogatott játékossal erősített a ZTE

A zalaegerszegiek ellen is bizonyított az előző szezonban.

Forrás:

A ZTE-ben folytatja a pályafutását Demjén Patrik. Az egerszegiek az MTK-tól szerezték meg a tehetséges kapust, akivel négyéves szerződést kötöttek. Demjén az előző szezonban a Budaörs csapatában szerepelt kölcsönben. Íme az átigazolásról szóló zalaegerszegi közlemény:
 
"Megvettük az MTK Budapest tehetséges hálóőrét, Demjén Patrikot, aki hétfőn már csapatunkkal kezdi a felkészülést.
 
Tehetséges kapussal erősítettük meg keretünket: a mai napon négyéves szerződést írt alá a ZTE-vel Demjén Patrik, akit az MTK Budapesttől vásárolt meg klubunk. Az 1998-as születésű hálóőr kezdőkapusa a magyar U21-es válogatottnak, korábban az U19-es és az U17-es válogatottat is erősítette. Az előző szezont a Budaörsnél töltötte, és a mieink elleni mérkőzéseken is megmutatta bravúrjaival, hogy lehet rá számítani.
 

ZTE: a gólerős futballista mellett még hárman távoznak! - NB1.hu

Fontos változásról adtak hírt a kék-fehérek.

- Szimpatikus volt, amit a ZTE felvázolt nekem, elsősorban az NB I-es játéklehetőség miatt választottam a Zalaegerszeget – nyilatkozta honlapunknak Demjén Patrik. – Erősségemnek a lábbal való játékomat tartom, ezen kívül ha szükséges, mélyen tudok söprögetni, és a szögleteknél is magabiztosan jövök ki a kapumból.
 
Új kapusunk elmondta, elsődleges célja, hogy újoncként mindenképp az NB I legjobb tíz csapata között végezzen a ZTE-vel, ha pedig ezt már sikerült elérni, folyamatosan lépegessünk feljebb a tabellán. Demjén egyes mezben futballozik majd csapatunkban, hétfőn pedig már meg is kezdi a felkészülést új csapattársaival.
 
- Már két hete tűkön ülök, várom, hogy edzhessek és megismerkedjek az új társaimmal. Biztos vagyok benne, hogy jó közösségbe érkezem, és sikeres csapatunk lesz a következő idényben is."
 

Legfrissebb híreink