U21-es válogatott: Gera csalódottsága és büszkesége - reakció

A lengyelek játékára is kitért.

Forrás: mlsz.hu

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a magyar U21-es válogatott egészen a 93. percig vezetett a Lengyelország elleni, idegenbeli Eb-selejtezőn, ám egy igencsak véleményes büntetőből gólt kapott és 1-1-es döntetlent ért el. Mindez azt jelenti, hogy az együttes semmiképp sem juthat ki a kontinenstornára.

A lefújás után Gera Zoltán szövetségi edző értékelt az mlsz.hu-nak.

"Ellentétes félidőket játszottunk, az elsőben sikerült ráerőltetnünk az akaratunkat a hazaiakra, és gólt is tudtunk szerezni. A lengyeleknek voltak ugyan lehetőségeik, de nem tudták azt játszani, amit szerettek volna, nem tudtak mögénk kerülni. A fordulás után kevesebbet birtokoltuk a labdát, nagy nyomás alatt futballoztunk, ezért a végére el is fáradt a csapat, de így is szerezhettünk volna újabb gólt. Csalódott vagyok, hogy egy büntetővel végül kiegyenlített az ellenfél, de büszke vagyok a játékosokra, mert nagyot küzdöttek, és végig a megbeszéltek szerint futballoztak."

EMLÉKEZTETŐ

Összeállítások:

Lengyelország-Magyarország 1-1 (0-1)

Lengyelország: Miszta – Skóras, Platkowski, Poreba, Kiwior, Karbownik – Zalewski (Fornalczyk, a szünetben), Zurawski (Marchwinski, a szünetben), Kozlowski (Kubica, 81.), Kaminski – Benedyczak (Bialek, 66.). Szövetségi edző: Maciej Stolarczyk
Magyarország: Hegyi – Csongvai (Skribek, 76.), Balogh, Mocsi, Iyinbor, Kerkez (Hidi M, 86.) – Szendrei (Radics, 80.), Baráth, Kata, Kiss (Tamás, 76.) – Németh. Szövetségi edző: Gera Zoltán

Gólszerző: Skóras (90+5. – 11-esből), ill. Németh A. (35.)

Legfrissebb híreink