nb1.hu

U21: egy játékos megsérült, kötelező győzelem vár Geráékra – reakció

A válogatott kapusa nyilatkozott.

AZ MLSZ JELENTÉSE:

"U21-es válogatottunk számára fontos lett volna a jó kezdés az Eb-selejtezős sorozatban, de nem sikerült pontot szerezni Izrael ellen, ezzel máris lépéshátrányba került a csapat a riválisokkal szemben. A gyirmóti összecsapáson helyenként érezhető volt, hogy a csapat még alakulófélben van, és az új taktikai hadrendben való játék pontos elsajátításához nem állt rendelkezésre elegendő idő.

Gera Zoltán a meccs utáni értékelésében arra hívta fel a figyelmet, hogy ezen a szinten akár egyetlen hibán is pontok mehetnek el, mint ahogyan ezt Izrael ellen megtapasztalhatták a játékosok. A csütörtöki mérkőzés másnapján a regeneráláson volt a hangsúly, a szombati és vasárnapi edzésen viszont már a San Marino elleni keddi selejtező taktikai elemeinek gyakorlása került terítékre. Következő ellenfelünk is hazai vereséggel kezdte a sorozatot, csütörtökön 6-0-ra maradt alul a csoportfavorit németek ellen (miközben a lengyelek 2-0-ra nyertek Lettországban).

– Csalódottak vagyunk a csütörtöki mérkőzés miatt, mert fontosnak tartottuk, hogy eredményesen kezdjük a sorozatot, de elmaradt a pontszerzés – mondta a válogatott Angliában védő kapusa, Hegyi Krisztián, aki egy ütközésnél kisebb fejsérülést szenvedett, ezért még napokkal a mérkőzés után is kötést visel a szeme fölött. – A második félidei játékunk alapján megvolt az esélyünk akár a győzelemre is, de a hajrában egy hibánkat kihasználta az ellenfelünk. A mérkőzés után kielemeztük a mérkőzést, tudjuk, miben kell javulnunk, előrelépnünk, és bízom benne, hogy San Marino ellen már egy sokkal szebb arcát mutatja a csapat. Hosszú még a sorozat, egy vereséggel nem veszett el a remény arra, hogy odaérjünk az első két hely valamelyikére, ezért a folytatásban is motiváltan fogunk pályára lépni, és megpróbáljuk a következő mérkőzéseken kijavítani azt a vereséget. Nem számítunk egyszerű mérkőzésre San Marino ellen sem, jó lenne magabiztos győzelemmel, kapott gól nélkül zárni a meccset, de a legfontosabb, hogy egy góllal többet szerezzünk az ellenfélnél, és megszerezzük a három pontot.

Ami a kerettagokat illeti, Csóka Dániel az Izrael elleni mérkőzésen vállsérülést szenvedett, ezért nem utazott el a csapattal San Marinóba, a többiek viszont bevetésre készen várják a találkozót. A magyar válogatott a vasárnap esti érkezés után hétfőn este a mérkőzés helyszínén tartotta meg hivatalos edzését, a keddi találkozót 20.30-tól rendezik meg a Serravelle-stadionban, a mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC